Tudom, kicsit elhallgattam

Ha vicceskedni akarnék akkor azt írnám, azért, hogy szokjátok, mert úgyis biztosan ritkábban leszek gépközelben... De nem így van, hanem annyira nem történik semmi különös, semmi érdemleges... Erről a semmiről pedig nem könnyű írni.

Egyformák lettek a napok. Zozit reggel viszem oviba, utána Apácska hazaugrik még egy kávét megiszunk, majd rohan tovább. Mi átsétálunk Marcival Anyuhoz, hogy minél jobban hozzászokjon. Ha valami dolgom van akkor elintézem és megyek vissza érte. A délelőttöt általában ott töltjük. Furcsa nagyon, hogy Marcinak egyre kevesebbet van rám szüksége. Persze ennek így kell lenni. Ma például majdnem kilökdösött az ajtón, hogy menjek el, ő pedig marad :) Jó látni, hogy nincs olyan nagyon már hozzám ragadva, de közben vérzik is a szívem ezekért a  gondtalan, boldog időtlen napokért.

Tegnap kaptam Virágtól egy hozzászólást. Így hangzott: 

"Mit csinálsz az utolsó otthon töltendő heteden? Iktass be magadnak is valami szórakozást!!!!"

Hááát... elsősorban itthon vagyok. Már voltam fodrásznál..., túl vagyok a szokásos éves dokilátogatáson..., sőt egy nyár óta húzódó ügyet is jogi útra tereltem... 

Más pedig nem jut az eszembe :) Nem készülök bulizni... max, ha a héten még egy nap ki leszek lökdösve az ajtón akkor elmegyek a barátnőmhöz és iszunk egy kávét. Ja, és szombatra van betervezve egy kis felruházkodás :) 

Ma beszaladtam a munkahelyemre aláírogatni néhány dolgot. Így már biztos, hogy 29-én kedden kezdek, még pár napig lesz mellettem valaki aki segít visszarázódni, megtanulni az 5 év alatt elfelejtett dolgokat, illetve miután szinte minden változott segít az újdonságokban is. Febr. 6-án jönnek az ellenőreink és átadják az egész helyet tételesen az utolsó porcicáig..., onnantól már a magam ura leszek... (na jó, hó végére a havi-zárásra van rá esély, hogy visszakapjam a segítségem) 

ámen, így legyen :)

Mindeközben, míg én dolgozó anyukát játszom, az itthoni dolgok reményeim szerint csak annyit változnak, hogy Marci Anyunál lesz, Zozi ugyanúgy oviban, de Anyu megy érte, Zsuzsi pedig szintén hozzá megy suli után és ott tanul. Apácska pedig továbbra is látástól-mikulásig dolgozik. Végszóra mindkét kicsi extrém módon anyás lett, mintha éreznék a változást. Zozi azért könyörög, hogy én menjek érte az oviba, de ez teljességgel lehetetlen, mert a legkorábbi időpont amikor el tudok jönni, az  5 óra... Ha valami nem stimmel a zárásnál akkor később... Hát majd igyekszünk, hogy minden jó legyen :)

Hogy várom-e? ...hát kapásból azt tudom válaszolni, hogy nem!!! Az eszem tudja, hogy itt az idő továbblépni, de ez a pár hét híján 5 év megtette hatását. Nem hiányoznak az ügyfelek... nem vagyok már olyan pörgős... átértékelődött minden...  Persze tudom, hogy ha már dolgozom akkor ott is a maximumot akarom majd nyújtani, csak ez amolyan félek az ismeretlentől nyavajgás :D  

Hogy Nektek mit ígérhetek? Hááát igyekszem majd jönni amikor tudok. Tuti ritkábban, de nem akarom abbahagyni a blogolást.