Nem könnyű ez a hét...

Hétfőn mindenki ment a dolgára... Zsuzsi iskolába (neki most kezdődött 7-én)  Apácska dolgozni (eddig ő is szabin volt), Zozit vittem oviba (nála is eddig tartott a szünet)  Marci és én maradtunk itthon. 

A bajok az oviban kezdődtek... Zozi nem akart ott maradni... már régen sírt ennyire...(otthon sokkal jobb veled...) A szív szakad meg ilyenkor... 

Kedden-szerdán Zozi szépen bement a csoportba, de ma (csütörtökön) ismét sírt... hát majdnem én is... ismét jött a szokásos érvelés: 

-Csak otthon érzem jól magam, nagyon hiányozni fogsz...

-Nekem is hiányzol, de sietek érted. Uzsi után itt vagyok.

-De az nagyon soká van...

-Játszol kicsit, ebédeltek, pihensz és máris uzsonna van.

-De nélküled rossz kedvem van... Hiányzol ha nem vagy velem...

-.... (na itt akad el minden szavam... erre nem tudok már semmit mondani)

Persze tudom, hogy pár percig tart a rosszkedv, jókat játszik és jól érzi magát. Szeret is ott lenni. Csak így ilyen párbeszéd után otthagyni elég torokszorító... Ma kicsit kukucskáltam az ovi ablakán, ott ült az óvónéni ölében még... háttal voltak, így nem láttam sírt-e még... 

Marcikám pedig nem találta a helyét itthon, kereste a többieket. Nem értette, hogy miért csappant meg így a létszám. Haragudott rám... nem csak nem játszott velem, de nem is engedte azt sem, hogy ott legyek mellette... Jött-ment és nagyon tanácstalan volt... 

Persze megbékült később, sőt már le sem lehet vakarni rólam :) (nem könnyű így beépített szekrényeket selejtezni, pakolgatni) átjárunk szinte minden nap Anyuhoz is, hogy szokja az ottlétet... jó pár nap/hét kimaradt és gondolom valamennyire megviselte a kórházasdi is, bújik, senkivel nem akar szóba állni. Szerencsére néhány perc alatt felenged és megy játszani.

Aludni nagyon nehéz letenni ebéd után mostanában... Egyszerűen nem akar lefeküdni, mintha lemaradna valamiről. Szó szerint küzd az alvás ellen... eddig csak letettem, odaültem mellé és szépen elaludt. Most izeg-mozog, forgolódik, felkel, fejen áll, mutatja hogy feküdjek én is oda. Aztán nagy nehezen -úgy fél óra és 386 rászólás után- egy pillanat alatt elalszik. Akkor aztán két órát is alszik. Este szerencsére nincs gond, pedig attól jobban féltem... 

Ugyanis a karácsonyfa "kicsit" nagyobb lett, mint ahogy terveztük... (kicsit több, mint 2 méteres) sehova máshova nem tudtuk tenni, csak a mi szobánkba, Marci ágya helyére... így aztán az ő ágya össze lett csukva és nagyfiúvá nyilvánítottuk a fiatalurat, áttelepítettük a gyerekszobába éjszakára is. A délutáni alvások már régóta ott voltak, de éjszaka annyira sokszor ébred/t, -nem tudott Zozi aludni tőle (így egyszerűbb volt, és imádtam a szuszogását hallgatni) Igazán nem akarom elkiabálni, de aránylag könnyen odaszokott. Ugyan az első pár éjszaka nem sokat aludtunk, mert ha megriadt akkor fogalma sem volt, hogy hol van és borzasztóan sírt, de most már nagyon szépen alszik. Mondhatom, hogy jobban, mint Zozi, ő ugyanis 3-4 alkalommal átsétál hozzánk...

Szóval, remélem így marad a dolog. A karácsonyfánk még mindig feldíszítve áll, mert annyira imádják a kicsik :) nincs szívem lebontani... Tulajdonképpen annyira nem hullajtja a leveleit sem, így pár napig még kegyelmet kap... Bár Zozi azt mondta, hogy egy hónapig állnia kell a karácsonyfának :) 

Zsuzsi pedig úgy csinál, mint aki nagyon tanul ☺  Pénteken félévzárás... Bár nagy lendülettel és ígéretekkel kezdte a tanévet, de valahogy elfogyott a lelkesedés úgy kb a második héten... Így most volt mit javítani. Hát nagyon kíváncsi vagyok milyen hangulatban jön haza 18-án, akkor kapják meg a félévi értékelést.