2010. február 17., szerda

Babakukk és egyebek...


Csakazértis az egyebekkel kezdem :))
Túl van a banda -illetve a pasik- a megfázásos betegségen. Mi nők -innen is látszik ki az erősebb- ezt is megúsztuk :) Az viszont igaz, hogy brutális napok és éjszakák voltak. Zolikám csak úgy kapott levegőt sokszor, hogy ültem az ágyban és fogtam a kezemben... csak szortyogott, horkolt szegény így is. Zolit is elkapta elég rendesen, Őt Neocitránnal próbáltam kúrálni. (már amikor hagyta) De mára már szerencsére túl vannak rajta mindketten. Zolikám újra békét köt talán a porszívóval, lelkesen tologatja amikor szétszedem és csak a cső marad meg a fej :) Magát a poszívót tegyem el, nyitja a szekrény ajtaját és húzza oda...
Azt nem írtam szándékosan, -mert nem tudtam, lesz-e jövője a dolognak- hogy Zsuzsi karatézni kezdett úgy kb. 1 hónapja. Nagyon lelkesen jár egyenlőre, bár túlzottan nincsenek még hajtva. Gondolom a feketeleves majd pár hét múlva jön. Heti három alkalommal van edzés, egy-egy óra. A mozgás nagyon kell neki, és annak is örülök, hogy az étvágyával sincs azóta megint baj. Aki ismeri kicsi korától, az tudja, hogy Ő szuper jó evő volt, de a suli menzáján leszokott az evésről. Nna most ez megszünni látszik, mindegy mit adok, csak sok legyen... :)
Na és akkor a tegnapi babakukk:
Kicsit (nagyon) csalódottan jöttünk el. Az történt ugyanis, hogy a dokibácsinkat elhívták szüléshez. (ilyen a mi formánk, hogy az a gyerek miért nem tudott még 10 percet bennmaradni...) Egy másik, nem túl szimpatikus orvos készítette így az ultrahangot. Az egy dolog, hogy kb. 3 perc alatt lezavarta az egészet, de igazán sokat nem is mutogatott... Na mindegy, láttuk, hogy mozog, sőt, Zoli szerint szopizta az ujját :) Készpénznek veszi, hogy kislány lesz. Készült egy kép is. Kis soványka még, de majd meghízik. A méretei pedig: CRL 64mm, BPD 22 mm, NT 1,6 mm Orrcsont és végtagok láthatóak, szívműködés jó. Ennyi. Végülis a lényeget, hogy minden rendben azt megtudtuk. Majd a következő uh-nál hátha nagyobb lesz a szerencsénk. Ami viszont pozitívum volt, hogy találkoztunk Csillagbabával :) Nagyon jó volt látni és beszélgetni kicsit. Köszönöm Csillagom, hogy jöttél Te is!! Ma pedig újra  megcsapoltak, ma vették le a down-szűréshez a vért. Azt mondták kb. 3 hét mire kész lesz... az jó sok...
Na úgy látom mára ennyi... felébredt a délelőtti alvásából a kis diktátorom.
...és akkor a kép a legkissebbről. Már nem olyan paca formájú azért :) Kattra megnő. (mármint a kép, nem a gyerek :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése