2010. január 6., szerda

Év eleji év végi...


Többeknél láttam, hogy számba veszik mi történt az elmúlt évben. Kicsit megpróbálom én is összekaparni...
Az év eleje szinte esemény nélkül telt, Apácska dolgozott, Zsuzsi suliban, mi Zolikámmal itthon töltöttük a napokat, milliószor rácsodálkozva mennyit fejlődött. Tavasszal Zsuzsira voltunk nagyon büszkék a versenyeken elért helyezések miatt. Eltöltöttünk egy csodálatos hétvégét Balatonalmádiban. Közben Apácska kivizsgálása volt folyamatban, a május végi műtét miatt. Ezen is túl voltunk, kiheverte, szépen gyógyult. Ennek köszönhetően a nyarat itthon töltötte, így együtt voltunk mind a négyen a nyári szünet alatt. A nyarat apróbb kirándulások, balatoni pancsolás tarkította. Illetve felújítottuk a fürdőszobát, járólapot kapott a konyha és az előszoba padlója. Volt vele méreg rendesen, de mára már csak annak örülünk, hogy kész van, túl vagyunk rajta. Zolikám is és én is nyáron szülinapoztunk:) Ahogy eljött a szeptember, Zsuzsinak az iskolakezdés, Apácska is dolgozni kezdett, így megint kettesben maradtunk az én kicsikémmel. Nem mondom, hogy könnyen szoktunk hozzá a "magányhoz"... Az őszt két nagyon szép és emlékezetes kirándulás tette színesebbé, az egyik a Veresegyházi Mackófarm, a másik pedig a csodálatos szilvásváradi Fátyolvízesés.  Szerencsére jó hosszú és meleg őszünk volt, így szinte minden nap nagy sétákat tettünk. Zolikám is végre önjáró lett, így már a babakocsi csak ritkán került ki a tárolóból.  Decemberben a mikulást vártuk, majd a karácsonyt, ami meg is érkezett időben :) Kissé nehezítette a bevásárlásokat, hogy Zozi a boltokban szinte minden polcon leltárt tartott. :D A karácsony felejthetetlenre sikeredett. Előszilveszter gyanánt Apácska szülinapját ünnepeltük. Majd a szilveszteri tüzijátékokat illetve petárda és pezsgő durrogtatást az otthon melegében összebújva buliztuk át.
NNa ez már a vég.... a képes összesítés is megvan, illetve az már megvolt decemberben, de valamiért nem jelenednek meg a képek. Ezzel pedig sose volt problémám... :(

 ...és akkor a karácsony:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése