Ez nem az...

 ...voltak már pozitív tesztek az életemben aminek örültem...

...hát, ennek most nem.... 

Anyu...

 Soha nem akartam leírni ezt a mondatot...

Anyu itthagyott bennünket... kedd hajnalban. Váratlanul. 

Most nincsenek szavak... gondolatok sem. Teljes összeomlás.

Homeschool... az első hét után...

 Őszintén? nem lepett meg… vagyishát nem csak számítottam rá, de vártam is. Zolikáék sulijában ugyebár eddig is csak két osztály működött, de szinte naponta jöttek újabb megbetegedések a tanári karból. Először nem is volt annyira ijesztő, mert nem tanították azok a tanárok akik betegek lettek. De először jött a hír, hogy a tesitanár, két nap múlva az osztályfőnökük, aztán a fizika, biológia tanárok. Meg még ugye ki tudja ki, akik esetleg tünetmentes hordozók. Tehát igen, én örültem, hogy otthon némiképp védőburok alatt vannak. Marci sulijából nem volt annyi beteg, vagy ki tudja, ott azért jobban elhallgatják a kicsik elől, ne pánikoljanak. A munkahelyemen a takarítónő a polgármesteri hivatalban is takarít, ott konkrétan annyi beteg van, hogy komplett irodákat kellett bezárni.

Na tehát még nem hirdették ki a zárásokat, feljött otthon a téma, mit szólnának egy jóóó hosszú tavaszi szünethez, tanulással megfűszerezve. Zozi lelkes volt, de legnagyobb meglepetésemre Marci nem. Sőt, tiltakozott, hogy ő bizony suliba akar menni. Tavasszal neki nagyon bejött az otthontanulás. Most úgy látszik jobban szeret suliba járni. De végülis nem volt nagyon más választása, mert ahogy csütörtökön bejelentették a dolgokat, pénteken „hazaköltöztünk” a suliból. Zozinak csak a tesi cucca volt bent, Marci egy hatalmas pakkal jött ki a suliból délután. …még jó, hogy reggel szinte a kapuban parkoltam…

…és milyen más a két suli…  Zoziéknál, csütörtök délután az osztályfőnök elküldte az órarendet, megjelölve, hogy melyik órák lesznek élő órák. Marciék hétfőn úgy ültek le a gép elé, hogy fogalmuk sem volt, hogy lesz-e óra, kivel és mi… Végülis órarend szerint haladnak, de még ma is volt némi meglepetés, hogy számítottunk egy élő órára aztán mégsem élő volt, csak feladatot küldött a tanár… Az osztályfőnök Á néni viszont most kicsit beszigorított, nem kommunikál szülőkkel, hanem a gyerekeknek kiadja a feladatokat, tanítja őket élőben, szuper színvonalon, de mégis hiányzik az, hogy tudjunk mi is a dolgokról. Marciból kiindulva, konkrétan a hírek töredéke jut el hozzánk, mert meghallgatja ő, de amit kell megcsinálja, de nem adja az infókat tovább.

Mindketten a Classroomon tanulnak, ott vannak kiosztva a feladatok, ott közlik a meet-hez a linket, órarend szerint belépnek és tanulnak.

Hétfőn délelőtt dolgoztam, így ketten voltak otthon. Zoli ugyan „otthon” van. Azért „”, mert közben telefonon tárgyal, beszél, intéz, elszalad, jön-megy.  Valamilyen szinten felügyelet alatt vannak, de mégis önállóan kell boldogulniuk. Szóval hétfőn nem kis izgalommal dolgoztam, hogy sikerült-e belépni, kapcsolódtak-e, meg ilyenek.

A technika kissé megtréfált minket… Zozinak volt egy laptopja, nem egy mai darab, amikor elsőben kezdték az informatikát akkor vettük neki. Azóta agyon gyötörte. Nyárra összegyűjtött némi pénzt, mi kipótoltuk és lett neki csilivili új, szuper gyors laptopja. A régit megörökölte Marci, megtanulni kezelni, játszani jó azis, Ő még nem tanul infót csak ötödiktől.

Hát no… Természetesen Marci laptopja nem bírja a tempót, lefagyogat, lassú…. kölcsön kapta Zoli céges gépét. Hétfő szuper jól eltelt. Kedden délutános voltam, reggel épp teát főztem a konyhában, jött Marci, és odasúgta, hogy nem tud belépni Apa gépén… Hoppá… jelszóval védett és kismanóm gondolom jó párszor melléüthetett… letiltotta a gépet… Bakker, könnyek, nemszép szavak…  SOS az én tabletemet kaptuk elő, amire gyorsan telepíteni kellett ezt meg azt, hogy működjön a tanulás… de végülis kb 2 perces késéssel sikerült csatlakozni az osztályhoz. Szóval az izgalom megvolt. A hét hátralevő részében nagyjából eseménymentesen teltek a napok, tanulnak, megírják a leckét, visszaküldik. Mi pedig próbálunk úgy dolgozni, hogy legyen mindig valaki otthon, vagyis hát, minnél kevesebbet legyenek egyedül. Ma is délutános vagyok, mert Zolinak irodás napja volt, így én délre jöttem, ő pedig kettőkor hazaért. A fiúk ügyesen meg is ebédeltek addigra. Minden délután leküldjük őket levegőzni, sétálnak, fociznak vagy bicikliznek a lakótelepen, de legalább levegőhöz jutnak. Hétvégente próbálunk megint valami levegős programot szervezni, ami lehet, hogy egy séta az erdőben, ha jó az idő akkor kerékpárral megyünk, ha rosszabb, akkor autóval, de ki a szabadba.

Jó esetben még két ilyen hetet kell kibírni… vagy ki tudja mennyire hosszabbítják meg. Majd belejövünk megint. Túl leszünk rajta, remélhetőleg egészségesen.

 

Idei első...

 Ami azóta történt…

 Karácsony: kicsit szomorkás, de mégiscsak karácsony. A gyerekek jó előre listát írtak a Jézuskának szokás szerint. Amit tudott hozott is, amit meg nem, …hát azt kapni nem lehet. Azt hiszem mindenki megkapta amire vágyott.

Szokatlan és szomorú volt, hogy „darabokban” ünnepeltünk. Karácsonykor délben mentünk Anyuékhoz. Zoli családja első ünnepben volt nálunk. Második nap Bátyám jött el ebédre, délután pedig Mamához mentünk.

 Apácska szülinap: négyesben. Kapott egy joghurttortát, meg némi ajándékot. A fiúk is külön ajándékkal lepték meg.

 Szilveszter: hát, miután hajnalos ügyeletes voltam, így én kb este 7-kor kidőltem. Mondtam is, hogy csak egy órát hagyjanak aludni, mert

felborulok. Nálunk az év vége, igazából az egész december bolondokháza. Brutál fáradt voltam. Nem ébresztettek, de pont egy óra alvás után bírtam aránylag jól.

Éjfélkor koccintottunk, bámultuk a tűzijátékozást.  A fiúk persze nagyon elemükben voltak, alig lehetett őket ágyba dugni fél kettőkor.

 Suli kezdés: Hát nem volt nagyon lelkes egyik fiú sem. De hát ez van, mi dolgozunk, Ők tanulnak. Lelkesen és kevésbé lelkesen várták a félévet.

 A bizi:  Meg vagyok elégedve velük. Nagyon is. Irtó büszke vagyok rájuk. Marcira, mert olyan ügyesen önállóan dolgozik, hogy csak pislogok.

Zozira pedig, mert a hatalmas váltás ellenére sem kergült meg (nagyon), teszi amit kell, tanul, felmondja, dolgozik.

Marci kitűnő lett 1 dicsérettel (hittanból). Hát magyarból igazán nem járt volna ötös szerintem, mert az utolsó két témazáró nem lett túl jó… De gondolom Á néni tudja, hogyvan ott tudás, csak néha elbújik. Még mindig nagy probléma Marcinál a feladatlap, mert leblokkol, ha tudja, hogy jegyre megy… Ha tudjuk előre viszi magával a citromfű cukorkát,ami oldja kicsit a feszültséget. (Á néni tanácsára, hát van amikor bejön a „nyugicukor”)

Van két új tanító, fiatalok, utolsó évesek. Ennek megfelelően nem veszik őket komolyan… sok a konfliktus néhány gyerekkel… Sajnálom azokat, akik viszont tanulni szeretnének.

 Zozinak 3 dicséret, 4 négyes (fizika, kémia, töri, angol) ez utóbbival nem nagyon értettem egyet, mert az átlaga szerint megvolt az az ötös, de hát most is azt mondom,

mint Marcinál, hogy a tanár csak tudja, hol van a tudás. A történelem… hát nem voltam boldog tőle… nincs tankönyvük… egy jegyzetszerű könyvet állítottak össze

az iskola történelem tanárai, abból tanulnak. De ez csak olyan jegyzetszerű, a többit hozzá kell tenni. Ez az amit meg kell tanulni, hogy mit tesz hozzá… Tanuljuk…

Fizika, kémia, nincs mit mondanom… én sem tudtam/értettem soha…

A dicséretek: biológia, imádja, nincs is gond vele. Informatika, ezzel sincs gond, bár azt gondoltam, hogy eddig az általános iskolában nem sokat tanultak

(de tényleg nagyon keveset) most mégis jól megy. Biztos sokat számít a médiablogos szakkör is. Ja és hittan, hát nem kell sokat tenni érte 🙂

A nagyoknak még mindig digitális oktatás van, így a gimi továbbra is két osztállyal üzemel. Zozi élvezi, szerinte maradhatna is így. Hááát…

 A zeneiskolás bizik kitűnőek lettek még így is, hogy volt másfél hónap amikor nem engedtem őket csak online zenéltek.

 Na tehát ennyi volt a történet… ugye, hogy nem maradtatok le semmiről?

Persze biztos voltak olyan epizódok amiket jó lett volna megörökíteni, de így elmaradt.

Hiába ígérem én, hogy igyekszem…

Cserébe kaptok képeket 🙃

 

Apu...

 Azthiszem a 2020.november 29-e reggel 7:42 örökre beleégett az agyamba...

Kicsit visszaugrok időben... Szerdán estére tudtuk meg, hogy pontosan melyik osztályon van Apu és hogy nagy a baj, már nem volt etethető. Csütörtökön kérvényeztem egy rendkívüli látogatási engedélyt Mamának, hogy be tudjon menni hozzá. (Mama Apu 2.felesége) Pénteken csupán annyi információt kaptunk telefonon, hogy nagyon gyenge, nem mondhatnak semmit. Szombaton reggel elmentünk Zolival a piacra vettünk ezt meg azt. Épp, hogy hazaértünk pittyent a telefonom, email jött a kórházból. Engedélyezték a látogatást. Gyorsan kinyomtattam és vittük Mamának. Még aznap be is tudott menni hozzá. Mondjuk nem volt cseppet sem megnyugtató, hogy Apu talán egy pillanatra nézett fel...

Vasárnap reggel, nagyon-nagyon korán ébredtem. Feküdtem csendben,  hogy ne ébredjenek fel a többiek.  Aztán sokkal később, hogy még az idősávunk lejárta előtt végezzek lementem az Aldiba. Pont fizettem amikor megcsörrent a telefonom. (7:42) Egy ismeretlen számról hívtak. A kórházból... Apu hajnalban 4:30-kor itthagyott minket, feladta a küzdelmet... Fogalmam sincs hogy jöttem ki a boltból... Hívtam Mamát. Gondolom a lakótelepen jól megbámultak, hogy hangosan bőgve járkálok... Otthon a fiúk már felkeltek. Elmondtam nekik is. Zoli rögtön értette amikor meglátott.  Sírtunk egy sort egymást négyen átölelve... Telefonáltam a két batyámnak, de szinte teljes sokkban voltam... Napközben gyakran hívtuk a Mamával egymást. Eltelt a nap... Hétfőn Mamával intéztük a kórházi papírokat, körvonalazódott a temetés is. Kedden délelőttre nagyjából mindent elintéztünk. Zolival a koszorúkat is. Csak időpontot nem tudtunk, mert annyi, de annyi elhunyt van, hogy minden csúszik. Végül Mama hívott hét vége felé, hogy dec.11-én délután 3-kor lesz a temetés. 

Aztán az a nap is eljött. A fiúkat hamarabb elhoztam a suliból. Menni is akartak, meg hát... jobb is, ha nem itthon búslakodunk együtt.  

Maga a temetés nagyon szűk körű volt. Nem is lehetett sok embert hívni. Polgári szertartás volt. Apu nem volt hívő, így ez jobban illett hozzá. Rövid volt a szertartás is, de méltóan elbúcsúztattuk. A fiúk nagyon sírtak, úgy másnapra nyugodtak meg kicsit. De maximálisan felfogták, próbálják okosan kezelni. Néha kérdeznek, válaszolunk.

Hogy én hogy viselem?  Hát... egyrészt nem tudom még mindig elhinni... másrészt, egy pokoli ürességet érzek... aztán néha tagadok... meg van, hogy tök reálisan felfogom. Ez úgy percenként tud változni. Ha bárki szóba hozza, sírok... Egyébként elvagyok. 

Nagyon rossz menni Mamához, mindig Apu székébe akar leültetni... nem tudok... az az ő helye... én mellette ültem mindig, most is oda ülök le. Üres a ház nélküle, várom, hogy feljöjjön a pincéből, vagy mint az elmúlt hetekben ha aludt amikor ott voltam és felébredt a neszezésre várom, hogy szóljon. 

Ami nagyon nehéz, a tudat, hogy amikor elment senki nem foghatta a kezét. Utolsó emlékem a két héttel azelőtti vasárnap, amikor elbúcsúztunk és megpusziltam a feje búbját... a pillantása ahogy intettem még az ajtóból.

Szóval nem könnyű... 

Vigyáztatok egymásra!  Legyetek ott a szeretteiteknek! 

...

 ...Aput tegnap elvitte a mentő... felvizesedett a tüdejéig. Kecskeméten van. Ennyit tudunk... Nem veszik fel azt a roh@dt telefont.... sem este, sem reggel, sem délelőtt, sem délután... komolyan megőrülök... 😭 

Épp most...

 Atyaég… de régen írtam…

 

Szóval, köszönöm mindenkinek aki velem maradt így is, hogy bezárkóztam. …miért is?

Sok apró dologból tevődik össze, de a legfontosabb, a családunk védelme. Volt olvasó a közvetlen környezetemből akit nem szeretnék, hogy olvasson továbbra is. Semmi komoly gond nincs, csak így jobban biztonságban érzem magunkat.

 

Hogy mik is történtek az almúlt hetekben? Háát sok-sok minden.

Például volt ugye az őszi szünet. Nem mondtuk a fiúknak, mert nagyon bizonytalan volt, hogy el tudunk-e utazni, de foglaltunk szállást Hévízen. Hirtelen jött ötlet volt, rendkívül kedvező árral kínált egy hirdetésben az egyik legnagyobb szálloda szobát. Gyorsan lefoglaltuk. Már-már kétségbe is estek a fiúk, hogy jaaaj, hát mindenki utazik, mi is ilyenkor szoktunk őszi erdőt nézni… és hogy az egész szünet minek is lesz, mert őőők bizony halálra fogják magukat unni… meg hasonlókat hallgattunk napokon keresztül. De nem árultuk el, kibírtuk. Annyira, hogy az utazás előtti nap, Zoli még az autómosáshoz is elvitte magával a fiúkat, addig én gyorsan becsomagoltam a három napi holminkat. A bőröndöket pedig eldugtam a kamrában. Reggel pedig Olyan szerencsénk volt, hogy nem vették észre, hogy az autóban van. annyit tudtak, hogy kirándulni megyünk, körbeautózzuk a Balatont. Hát volt némi orrlógatás, mert természetesen zuhogott az eső, na akkor rákezdtek, hogy minek megyünk, mert ilyen pocsék időben kiszállni sem lehet az autóból… Lelkesen mutogattam az időképen, hogy a Balatonnál már nem is esik. Egy ideig ez be is jött, de amikor lekanyarodtunk az autópályáról és még mindig szemerkélt az eső, a hátsó üléseken pedig kuka csend volt, úgy Akarattya körül már inkább megmondtuk, hogy az igaz, hogy körbeautózzuk a Balatont, de nem egy nap alatt, közben pár napra megállunk. Na volt ám viháncolás utána. Úúúgy, de úgy örültek. Füreden megálltunk, mert az ugye számunkra kihagyhatatlan. A kikötő, a mocsárciprusok, a sétány. Fura volt a csend. Alig volt látogató. Még parkolni is simán tudtunk. Hosszú séta után ebédeltünk egy finomat a kedvenc helyünkön a Giorgiban. Aztán már meg sem álltunk Hévízig. Húúú szuper az a szálloda. Szép nagy apartmanunk volt, kényelmes, tiszta, szóval szuper. Jó nagy medencék vannak, meg sok-sok minden szabadidős tevékenységek. A szuper hétvége után hazafelé a déli parton jöttünk, (mondtam én, hogy körbeautózzuk a Balatont) Megálltunk először a Gömbkilátónál, mert már régen szerettük volna megnézni. Nem túl messze parkoltunk, így egy rövid, de enyhén gyilkos sétával tudtunk felmenni a kilátóhoz. Na az ott csodaszép. Fogalmam sincs mennyi időt tudnék eltölteni ott… sokat… Újramegnézős lesz az biztos. Már csak azért is, mert a bobpálya épp technikai okok miatt zárva volt, a fiúk pedig nagyon szerettek volna csúszni. Hát én annyira nem bánom, mert ki tudja ki, mit, hogy fogdosott össze ebben az őrült helyzetben.

Következő megálló Siófok volt. Nnna az egy nagy csalódás…. minden zárva volt. Minden. pedig jócskán benne voltunk az ebédidőben, sőt…  Szóval még a mekit is felújítják… A partra pedig csak hosszú autókázással jutottunk el. Viszont a fiúk felfedezték a fordított házat, ahová muszáj volt visszafordulnunk. Háát, no… sokkal nagyonn durranásra számítottam. Mindegy egyszer meg kellett nézni, meg is volt az az egy. Összegezve nagyon jó kis hétvége volt. Ránk is fért.

 

Őszi szünet után visszazuhantunk a valóságba, a mindennapos rohanásba. Nem mondom, hogy jól esett. Jöttek az újabb megszorítások, iskolabezárások. Kezd ijesztővé válni a helyzet. Egyik hétfőn a fiúk hangszertanára üzent, hogy beteg, nem lesz óra. Aztán hétvégére kiderült, hogy pozitív lett a tesztje. Beteg is… nem oyan vészesen, de mégiscsak beteg. Számolgattunk, nem találkoztak csak szünet előtt, így hátha… aztán Marci hittan tanárnőjéről derült ki, hogy beteg… nem kicsit… őt nagyon leverte a lábáról. Közben hol ez az ismerős, hol a másik…

Eddig annyira nem is féltem, de mostmár nem tudom ezt állítani annyira biztosra. Jó, hogy viszonylag védett közegben vagyunk, nem tömegközlekedünk, bár nem úszik itthon minden fertőtlenítőben, de az alap dolgokat betartjuk. Annyi a változás, hogy nem járnak a fiúk a zeneiskolába, nem engedtem őket szolfézsra sem. Nem konkrétan a zenetanár miatt (persze ez is játszik) hanem logisztikailag így sokkal könnyebb. Nagyon félek viszont, hogy esetleg én hurcolom valahová, akár Anyuékhoz, akár Apuékhoz. Nem írtam róla, de Apu nagyon beteg, augusztusban bekerült kórházba, ahol több, mint egy hónapot töltött. Sajnos nem valószínű, hogy annyira felépül valaha is, hogy minőségi életet éljen, de megvan… VAN. Ez számít. Hetente nagyjából 2-4 alkalommal vagyok ott, vigyázok rá vagy csak ott ücsörgök mellette… szóval félek. Neki most nagyon nem hiányozna. Tudom, akkor miért megyek… azért, mert nem tudom, hogy még meddig mehetek…

 

Egyenlőre ennyi. Majd jövök.

Adatni vagy nem adatni...?

 Extra gyors véleményeket szeretnék, mert hétfő reggel vinni kell a választ... 

A fiúkat is oltanák a HPV elleni védőoltással. A Gardasil 9 vakcinát kapnák. Aki ismer tudja,  hogy nem vagyok oltás ellenes, de kicsit most meginogtam. Mennyire kiforrott dolog ez? Érdemes? ... nem lesz később valami nem várt mellékhatása?

Kérdezem ezt úgy annak tudatában, hogy volt HPV miatti méhnyakrákom, (szerencsére nagyon kezdődő stádiumú, egyszerű kisműtéttel helyrekalapált a dokibácsim)

Szóval.. ki mit mond? Mi a vélemény? Ti fiús anyukák adatjátok? 

Kedveseim!

 Azon gondolkodom becsukom az ajtót. Vannak dolgok amiről lehet írnék, de így nyitottan nem fogok. Gyakran inkább nem írok és ez nem jó.

Így ha van még valaki aki olvas... és továbbra is maradna velünk akkor kérnék egy email-címet ahová küldhetek meghívót. 

Köszönöm megértéseteket. 

Csömöte csörte

 Olyan szépen leírták a GiMiblogban, idézek...

Mint eddig minden évben, idén sem maradhatott el a szeptember 18-án tartott Csömöte Csörte, ahol a kezdő osztályok diákjait ismerhettük meg. Iskolánk új diákjai délelőtt és délután izgalmas feladatokon és programokon vettek részt, hogy iskolánk ˝teljes jogú tanulóivá váljanak˝.

Újoncaink 7:45-kor napjukat tánccal kezdték: bemutatták a gólyatáborban tanult táncot. Az első óra utáni szünetben a végzős évfolyam diákjai és a Dök segítői köszöntötték a Csömötéket, utána pedig 2 feladatot kaptak: az összes gólyának le kellett venni a cipőjét és eldobni majd összeszedni minél gyorsabban. Ezt a versenyt az 9.e osztály nyerte. A második feladatnál minden tanuló felállt a pálya egyik szélére, majd kellett tenni egy kört. Aki sétált vagy rosszul csinálta az elvárthoz képest, pontlevonást kapott. A két feladat között a tábori tánc zenéjét meghallva, természetesen ismét a gólyatánc következett. 

A játékos feladatok a második szünetben folytatódtak.  Újabb 2 feladat volt, amit teljesíteniük kellet. Az első feladatban minden osztályból kiválasztottak 2 tanulót, egy fiút és egy lányt, akiknek egy újságpapírra kellett állniuk és táncolniuk, majd bizonyos időközönként hajtani a papíron. Ezt a játékot a 7. a osztály nyerte. Ezzel párhuzamosan a másik feladat az volt, hogy osztályonként szintén 2 csömötének el kell mennie és megkeresnie 2 olyan színű labdát, mint amilyen az osztálya színe is.

Ezután ismét táncra perdültek, immár harmadszorra is eltáncolták a gólyatáncot, s ezzel a délelőtti programok véget is értek. Délután három órakor kezdődött az esemény, melyre már nagyon vártak, mind a kezdő, mind a felsőbb évfolyamok diákjai.  A verseny első feladata a táncos produkció bemutatása volt. A feladatot a 9. e osztály kezdte, akik Aprajafalvára kalauzoltak minket, a Hupikék Törpikék előadással. Ezután megismerhettük a Mézga családot, akiknek a bőrébe a 9.b osztály bújt. Ezt követően megjelent Süsü, a sárkány a 9.c osztály jóvoltából. Végül, de nem utolsó sorban, következett a 7.a osztály, a Hófehérke és a hét törpe című műsorral, mely nagy meglepetést okozott mindenkinek.       A tanár-diák tánc is viccesre sikeredett, csakúgy, mint az Arany balladákból formált rappek. Igencsak megnevettették a nézőket, ugyanis minden osztály remek előadást produkált. Ezt követően a pallérozós zene hívta versenyzőinket egy közös gólyatáncra, amit háromszor is előadtak, s emellett néhány régóta idejáró növendék is táncra kélt a pálya szélén. Nagyon jó hangulatban volt részünk, s a hab a tortán a diákok fogadalma volt, melyet féllábon állva kellett kántálniuk. Végezetül az osztályok értékelése és eredményhirdetés zajlott le udvarunkon. Első helyezést ért el a 9.b osztály, második lett a 7.a, harmadik helyen a 9.c végzett, s nem utolsó sorban negyedik lett a 9.e osztály.