2016. december 6., kedd

Miki Miki mikulás... képekben...

Időhiány miatt inkább csak címszavakban:
-Komoly leszállópálya építés
-Titkos érkezés
-Mikulás levele olvasás (jó apróbetűs volt)
-Boldogság, csillogó szemek
-RénszarvasMarci
-Láva készítés
-Csoki csoki csoki.
....és mééég nincs vége...
-

2016. november 28., hétfő

Zoziiiiii....!!!!!! :-D

Ma, mintha két zsák bolhát hurcoltam volna magammal olyan csintalan volt mindkét fiú.
Nem kimondottan rosszak, csak olyan zizegősek. Pedig sok a hétfői program,  későn végzünk,  így szinte percre ki van számolva mikor hol kell épp lennünk.  Épp végeztünk az optikában, megrendeltük Marci új szemüvegét,  de még volt kb 10 percünk bevásárolni zeneiskola előtt. Cikáztunk a városban ide-oda.
Olyan beszólást kaptam Zozitól,  hogy a meglepetéstől (utána meg a röhögéstől) majdnem satuféket nyomtam menet közben.  Tud ez a gyerek..   Vág az esze...

A: -Még beugrunk a boltba, de kérlek szépen benneteket jól viselkedjetek.
Z. M: (kelletlenül) -Jóóóó.
A: -Akkor olyanok legyetek,  mint egy álom!! Rendben??
Z: -Anyaaa, milyen álom? Jó álom? Vagy rémálom?

2016. november 25., péntek

Versenyes

Hát,  nem lehet mindig mindent megnyerni. Most ezen a versenyen nem ért el helyezést Zozi. 
Egy emléklapot és egy mézeskalács gyertyatartót kapott.
Sajnos nem tudtam ott lenni vele.  Nem kaptam szabit. Így Zolival mentek,  de egész nap folyamatosan jöttek-mentek az sms-ek, mikor mi történik.  Lélekben ott voltam velük.
Nagyon sokan voltak.  Zozi korcsoportjában 30 résztvevő volt,  ráadásul az utolsó előtti sorszámot húzta. Biztosan nagyon nehéz egy ekkora gyereknek végigizgulnia az egész versenyt, lelkileg nagyon megterhelő. De szépen elmondta és ez a lényeg.

Nekem akkor is Ő a győztes.  Ha lesz kedve jövőre megint megpróbálja.

2016. november 24., csütörtök

Szurkolást kérünk...

Holnap Zozi versenyen indul.  Református általános iskolák országos szavalóversenyén.
Kicsit izgulunk. Na jó... Nagyon...
Úgyhogy azthiszem minden ima, áldás,  rágondolás jól jön.
Köszönjük előre is.

2016. november 18., péntek

Az én nem rajzoló gyerekem...

Vagyis Marci.
Nagyon-nagyon sokáig nem vett ceruzát a kezébe Marci. Olyannyira nem,  hogy amikor ovis lett még csupán firkarajzai voltak.
Ezért meg is lepődtem,  amikor középső csoportban az egyik könyvvásáron egy labirintusos könyvet kért. 101 feladat volt benne.  Szentül állította, hogy minden labirintuson végigmegy. Persze, hogy megvettem neki. Nem tudok könyvre nemet mondani.  Tényleg meg is csinálta, úgy kb egy-másfél hét alatt. 
Talán ez a pont volt az,  amikor már rá lehetett venni,  néhány rajzra.
Aztán jöttek sorba a foglalkoztató füzetek.  Nagyon szereti őket. Büszke, hogy sikerülnek a feladatok. Nagyon jót tesz az önbizalmának.
Most tanév elején úgy kb a második héten kicsit visszaesett a rajzolás.  Meseillusztációt kellett volna rajzolni az oviban...  Egy tündérmeséről... Sajnos az én ostobaságom, de Marci nem tudta mi az a tündér...  Mert ugyan mesélünk mi itthon,  de miről... Verdákról, kukásautóról,  szoktak kérni a vidám mesékből, olvasunk állatos könyvet és nagy kedvenc az APG. De a tündér...  kimaradt...
Végül meg is makacsolta magát,  nem rajzolt. 
Hát kellett egy hónap, hogy újra rajzolni kezdjen. Az állandó téma persze a rendőr-, a tűzoltó- és a mentőautó. Na ezek bármilyen variációja előfordult már.  Minden nap hoz egy rajzocskát haza az oviból.  De a hatalmas változás, hogy már más témája is van.  Egyre jobban kitölti a lapot és csupa csupa színes csodák születnek. 
Volt már ház medencével, virágokkal felhővel, nappal. Volt hajó a kikötőben.  Meg sok más. 
Most a héten Anyunál volt,  mert beteg megint. Minden nap alkotott valami csodát.
Ma viszont olyat rajzolt amit még sohasem.  Zsiráfot. Az idomár pórázon vezeti, hogy ne szökjön el. Van rajta pálmafa, medence és egy ház is, ami nem rendes ház, hanem az a játék házikó.
Szóval szerintem saját magához képest,  nagyon jó. 
Ez a rajz is felkerült a gyerekszoba ajtajára. (APG után szabadon)  :-)

2016. november 15., kedd

Szemészeti kontroll Marcival

Október közepén kellett volna menni Marcival a szemorvoshoz. Sajnos le kellett mondani, mert épp az aktuális hasmenős-hányós vírusával küzdöttünk.  Így aztán mára volt időpontunk. 
Sok ez+az volt mostanában... Nem is emlékeztem rá pontosan, hogy hány órát beszéltünk meg,  ezért aztán olyan saccperkábé indultunk. Jó volt a megérzés, nem kellett sokat várni. 

Sajnos nem tudta Marci végigolvasni a táblát... Visszaromlott a szeme 90%-ra. Ez persze nem akkora katasztrófa,  mert alapból örültünk volna ennek is, (na meg ugye 60%-ról indultunk) de tudja a szeme a 100%-ot is. Ezért péntek délután amikor hazaérünk le kell takarni a jó szemét vasárnap lefekvésig.

Hát nem örülünk nagyon,  pedig tudtuk, hogy ez előfordulhat.  Na de majd ezen is túl leszünk.  Februárban újra kontroll. Aztán majd meglátjuk. 

2016. november 2., szerda

Garázs a kisautóknak

Maga az ötlet nem saját,  valahol láttam.  Aztán feledésbe merült, majd újra meg újra előbukkant. Közben Apácska gyűjtötte a gurigákat (ezek nem WC papír gurigák, hanem sokkal vastagabb, keményebb spec. guriga) Mikor már jóó sok volt,  a Praktikerben vettünk hozzávalókat és szép lassan összeállt, hogy is fog kinézni. Apácska fűrészelt, szegelt. Belepróbáltuk a gurigákat,  de kevés volt, így újabb gyűjtögetés. 
A hét elején volt egy nap amikor itthon maradtam,  mert Marci rosszul volt.  (a szokásos hasmenős-hányós vírus)  Nekem meg semmi kedvem nem volt úgy semmihez, így nekiláttam. Éééés igen,  elkészült végre a garázs a kisautóknak. 
Most, hogy itthon voltunk fel is került a falra. Az öröm, hatalmas.  És még vannak "kiadatlan"  üres garázsbeállók.  Összesen 168 kisautó fér bele.   Ha lenne szabad falfelület,  lehetne az eggyel nagyobb méretű autóknak is készíteni...  :-)

2016. október 16., vasárnap

Versenyre készül...

Kb egy hete olvastam,  hogy országos levelezőverseny indul olvasásból. Regisztrálni kellett, jött e-mailben egy jelszó, ott kaptunk egy 6 oldalas feladatlapot és egy könyv címét. 
Maga a verseny 4 fordulós, plusz behívják a legjobb 48 versenyzőt egy fő-fő versenyre. Hát ebbe is belevágtunk. (ezen kívül még kettő hasonlóba)
A könyv  Czigány Zoltán: Csoda és Kósza két lóról szól, hihetetlen humoros még nekünk felnőtteknek is.  Zozi időnként hangosan felnevet a poénokon.
Kárára nem válik az biztos. ... És láthatóan élvezi is :-)

2016. október 11., kedd

Akkor... a Titok :-)

Talán a közeli családtagoknak nem is annyira,  de érdemes megemlíteni.
Amikor Marci még a pocakomban lakott, már tudtuk , hogy az akkori kis ékszedoboz bordó Peugeot-om nem lesz elég nagy a család számára.
Így lecseréltük egy csapatszállítóra, név szerint Ilu-ra, aki az egyszerűség kedvéért a rendszámáról kapta a nevét. Nem volt nehéz megszeretni, kényelmes volt, elfért mindenki, könnyű volt vezetni. De sajnos telt az idő, és hát akkor sem volt fiatal amikor vettük,  kezdett egyre gyakrabban betegeskedni. Próbáltuk becserélni, de nevetségesen keveset kínáltak érte. Egyszer aztán a szerelőnk úgy döntött,  kell neki,  megegyeztünk.
Ezután került a családba Hófehérke,  az Opel.  Aki gyönyörű volt,  csak ámultunk amikor megláttuk. Hatalmas volt és nagyon erős.  De sajnos bosszúságot bosszúságra halmozott... Nagyon sok baj volt vele. Illetve,  velünk volt a baj,  mert nem szabadott volna egy ekkora teljesítményű autót városban használni. Ő száguldásra termett, mi pedig kalitkába zártuk. Persze,  hogy folyton beteg lett. Gyógyítgattuk, szerelgettük. Különlegessége miatt minden alkatrész brutálisan drága volt hozzá. Gyakorlatilag a másfél év alatt,  amit nálunk töltött, egy egész vagyont költöttünk rá.  Nyár végén betelt a pohár.  Még utoljára mindent megcsináltattunk rajta, és kimondtuk, hogy menjen a háztól.  Elég volt.  Így most arra várunk,  hogy valaki beleszeressen. Pillanatnyilag egy kereskedésben várja leendő tulajdonosát.
Nem is a kényelem miatt, -mert szívesen tekertünk bicajjal mindenhova -, de nem tudunk egy autóval létezni. Apa ugyebár dolgozik a sajátjával egész nap.  Változó mikor megy, mikor jön haza.  Ez reggel 5-7 és este 7-8 közt bármelyik időpontban lehetséges.  A gyerekek reggeli "szétszórását" délutáni "összeszedését",  különórát, orvost, egyebeket az esetek 90%-ban nekem kell logisztikázni.  Nem nagy ez a város, de szégyen,  nem szégyen nem esett túl jól,  amikor szakadó esőben iskolatáska,  saját cucc, tornazsák, úszáscucc, de még kicsit be is vásároltunk,  tekertünk haza, de csak addig amíg lepakoltunk és Marcit elhoztuk Mamitól, aztán vissza a zeneiskolába. Vagy épp a város másik végén rendelő fogorvoshoz.
Na nem panaszkodni akartam ezzel,  de kell még egy autó.
Így aztán,  mert eddig is bevált, most is remélem jó lesz, vissza a gyökerekhez. Egy újabb Peugeot lett a kiszemelt.  Lélegzet-visszafojtva vártam a napot amikor végre megnéztük,  és igen,  tetszett amit láttunk.  Két teljes hét kellett hozzá, hogy a papírokat elintézzék, ééés tadammmm, dobpergés, hazahozhattuk végre.  Egy Iluhoz nagyon hasonlító, de nála jóval fiatalabb autó költözött a garázsba.  Még vár rá, némi apróbb szerelési munka,  de a héten már használatba vettük. Imádjuk máris. Pillekönnyű vezetni, elférünk kényelmesen...  És... a gyermekkori szerelmem Peugeot.
Isten hozott,  vigyázz ránk!

2016. október 5., szerda

Suliváró- újra

Most, hogy így a szeptembert "ellazáskodtam"  -komoly indokom volt rá, de még nem árulom el miért- jelentem, itt vagyok :-)

Egy aktuális, friss, mai hírrel "robbanok" vissza. 

Minden különóra októberben kezdődik (kivéve a Zeneiskola)
Így Marci ma túlesett a tűzkeresztségen, Sulivárós lett. Ezentúl minden szerdán délután iskolás lesz a Drágám.  Ma volt az első óra. Igaz egy megbeszéléssel kezdődött,  három csoportba lettek osztva a gyerekek.  Nyuszi,  süni, katica.
A tanító néniket még nem ismerjük,  de tulajdonképpen mindegy is,  mert minden csoportban mindhárom leendő elsős tanító néni tart majd foglalkozást.
Ez nagyon szimpatikus,  mert valamennyire meg is ismerik egymást a gyerekekkel.  Mi pedig látjuk melyik a legjobb Marci számára.
Várhatóan három osztály fog indulni,  matek-informatika, angol-magyar kéttannyelvű, magyar-német.  Ha bejönne Marcinak a tanító néni,  hajlunk a kéttannyelvű osztályra, mert úgy érzem,  Marci nagyon könnyen tanulja az angolt. Kiscsoportos volt, amikor volt az oviban angol foglalkozás, bár sajnos félbeszakadt, de Marci még ma is tisztán emlékszik az akkor tanultakra. Erre akkor jöttem rá,  amikor nyaralás közben a játszótéren egy kislány angolul kérdezte Marcit, hogy hogy hívják,  és ő szemrebbenés nélkül angolul válaszolt. Pedig soha nem gyakoroltuk.
Persze majd meglátjuk,  még sok idő van a beiratkozásig. Vagy nem is????

Nagyon büszke vagyok Marcira, mert minden stressz nélkül bement az osztályterembe, kiválasztotta a helyét,  és ott volt, részt vett, válaszolt, játszott. Mi meg a folyosón vártuk :-) 

Jaaaj a legkisebb is iskolás lesz....  Felnőnek...