Akkor... a Titok :-)

Talán a közeli családtagoknak nem is annyira,  de érdemes megemlíteni.

Amikor Marci még a pocakomban lakott, már tudtuk , hogy az akkori kis ékszedoboz bordó Peugeot-om nem lesz elég nagy a család számára.
Így lecseréltük egy csapatszállítóra, név szerint Ilu-ra, aki az egyszerűség kedvéért a rendszámáról kapta a nevét. Nem volt nehéz megszeretni, kényelmes volt, elfért mindenki, könnyű volt vezetni. De sajnos telt az idő, és hát akkor sem volt fiatal amikor vettük,  kezdett egyre gyakrabban betegeskedni. Próbáltuk becserélni, de nevetségesen keveset kínáltak érte. Egyszer aztán a szerelőnk úgy döntött,  kell neki,  megegyeztünk.

Ezután került a családba Hófehérke,  az Opel.  Aki gyönyörű volt,  csak ámultunk amikor megláttuk. Hatalmas volt és nagyon erős.  De sajnos bosszúságot bosszúságra halmozott... Nagyon sok baj volt vele. Illetve,  velünk volt a baj,  mert nem szabadott volna egy ekkora teljesítményű autót városban használni. Ő száguldásra termett, mi pedig kalitkába zártuk. Persze,  hogy folyton beteg lett. Gyógyítgattuk, szerelgettük. Különlegessége miatt minden alkatrész brutálisan drága volt hozzá. Gyakorlatilag a másfél év alatt,  amit nálunk töltött, egy egész vagyont költöttünk rá.  Nyár végén betelt a pohár.  Még utoljára mindent megcsináltattunk rajta, és kimondtuk, hogy menjen a háztól.  Elég volt.  Így most arra várunk,  hogy valaki beleszeressen. Pillanatnyilag egy kereskedésben várja leendő tulajdonosát.

Nem is a kényelem miatt, -mert szívesen tekertünk bicajjal mindenhova -, de nem tudunk egy autóval létezni. Apa ugyebár dolgozik a sajátjával egész nap.  Változó mikor megy, mikor jön haza.  Ez reggel 5-7 és este 7-8 közt bármelyik időpontban lehetséges.  A gyerekek reggeli "szétszórását" délutáni "összeszedését",  különórát, orvost, egyebeket az esetek 90%-ban nekem kell logisztikázni.  Nem nagy ez a város, de szégyen,  nem szégyen nem esett túl jól,  amikor szakadó esőben iskolatáska,  saját cucc, tornazsák, úszáscucc, de még kicsit be is vásároltunk,  tekertünk haza, de csak addig amíg lepakoltunk és Marcit elhoztuk Mamitól, aztán vissza a zeneiskolába. Vagy épp a város másik végén rendelő fogorvoshoz.
Na nem panaszkodni akartam ezzel,  de kell még egy autó.
Így aztán,  mert eddig is bevált, most is remélem jó lesz, vissza a gyökerekhez. Egy újabb Peugeot lett a kiszemelt.  Lélegzet-visszafojtva vártam a napot amikor végre megnéztük,  és igen,  tetszett amit láttunk.  Két teljes hét kellett hozzá, hogy a papírokat elintézzék, ééés tadammmm, dobpergés, hazahozhattuk végre.  Egy Iluhoz nagyon hasonlító, de nála jóval fiatalabb autó költözött a garázsba.  Még vár rá, némi apróbb szerelési munka,  de a héten már használatba vettük. Imádjuk máris. Pillekönnyű vezetni, elférünk kényelmesen...  És... a gyermekkori szerelmem Peugeot.
Isten hozott,  vigyázz ránk!