2017. október 29., vasárnap

Marci a (be)avatott

...azaz az Iskolapolgárrá avatott.

Igen, megtörtént ez is. Mostmár végképp iskolás. Igazi saját nyakkendővel és énekeskönyvvel rendelkezik.  Ugyanis ezeket ilyenkor kapják a gyerekek. 

Pénteken fél 10-kor volt a gyülekező a templomban. Bevonultak a diákok, volt egy rövid Istentisztelet,  beszéltaz Igazgató úr,  volt vers, meg énekkar. Aztán osztályonként felsorakoztak az elsősök és az ötödikesek a nyakukba kötötték a nyakkendőt. Elvonulás közben mindenki kezet fogott az Igazgató úrral aki átadta a névre szóló énekeskönyvet, majd a Nagytiszteletű úrral akitől kaptak egy képeslapot.
Sajnálom, hogy nem jutott hamarabb eszembe... megkérni a tanárnőt, hogy Zozi köthesse Marci nyakkendőjét. Szép lett volna. De késő bánat... majd a gimiben 😊

Ezután visszavonultunk az elsősök termébe. Ott adtak egy rövid műsort angolul és magyarul. Ezt pedig a buli követte. Rendeltünk nekik tortát. Az osztálykép díszítette. Na meg mindenki bevállalt valamilyen sütit vagy üdítőt.
Kicsit buliztunk majd jöttünk haza, ugyanis Zoziék osztálya bábszínházba ment és volt egy szabad jegy, hívták Marcit magukkal. Ezért hazarohantunk átöltözni, majd vissza.
Nagyon jól érezték magukat. Nekem meg volt három szabad órám 😁

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lehetett és megható... :)

    Nálunk évnyitón fel is avatják rögtön az elsősöket a Rákóczis kendővel/nyakkendővel. De ennyivel ki is merül a beavatás.

    Jó hallani rólatok, tessék írni, írni! :)
    Popianyu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg szép volt.

      Már a múlt héten is írtam 😁
      Igyekszem.

      Törlés
  2. Írtál, igen. :) Ezt már korábban akartam írni, csak most értem ide. Amikor már nem is aktuális. :))

    VálaszTörlés