Iskolás... mégis izgulós

Péntek: első nap az iskolában.  Időben sikerült indulni, bár ezért egy lyukas garast sem adtam volna.
Még egy első nap az iskola felé fényképre is maradt idő.

Zozi: Bár mint egy teherhordó szamár úgy megyünk az iskolába, mégsem lehet Zozit az osztályhoz kísérni. Nem baaj, mondja és már nem is velünk akar foglalkozni. Még váltottam néhány szót az ügyeletes tanító nénivel aki szerencsémre pont az "ebédcsekkes" tanító néni. 
Aztán egy kapuval odébb sétáltunk Marcival.

Marci: Isten hozott az első osztályban felírat fogadott minket. Mi voltunk az elsők. Nem véletlen,  pont így szerettem volna.  Így Marci kiválaszthatta a legszimpatikusabb padot magának.

Első kérdés: - Anya mi lesz ebben a jó buli?
Hááát ööö... jóóó lesz, hidd el...

Választottunk kosarat is, ebben vannak a tankönyvek és egyéb apró vicik-vackok.
Felakasztottuk a kéztörlőt a mosdóban, helyére tettük a táskát. Na kb ekkorra telt meg az osztály gyerekekkel,  szülőkkel, nagyszülőkkel. (Még mindig nem fér a fejembe... ok, hogy elsös de minek kíséri a két szülő plusz nagymama...)
Na kb ekkorra fogyott el Marci lendülete...
Görbült a szája, könnyes lett a szeme... és kész... Hiányozni fogsz anyaaa...
Ugyanmáár hát itt vagyok pár lépésre. Ha kinézel az ablakon nézd csak odalátsz a dolgozómra...  de hiába volt itt szép szó, a könnyek nem fogytak el...
E.néni gyors búcsúra kérte a kedves szülőket.  D.néni meg-megölelte a pityergőket.
Fél 2-kor lehetett menni értük. És egy boldog csacsogó vigyori Marcit találtam az 1.c-ben. Olyan jó volt!

Repültünk Zoziért. Aztán meg a zeneiskolába.  Egész jó órabeosztást sikerült kifogni illetve megbeszélni. Hétfőn 15-15:45-ig szolfézs. Ott megvárja amíg odaérünk Marcival. Kedden 17-17:30 citera. Csütörtökön 15-15:45 szolfézs,  16-16:30 citera.  Így csak egy nap kell visszavinni. Szuper. Maradhatna így...

A hétvégén aztán minden volt... szombaton pestre mentünk az űrhajós kiállításra a Millenárisba.  Ez nagyon klassz volt. Csak piszokdrága...  Szept. 11-ig tart még ha esetleg valakit érdekel.

Aztán mire hazaértünk belecsöppentünk egy nagy... egy óriási családi gubancba...  hát igazán nem a blogra való a téma, de az elkövetkező jó pár hétre-hónapra ad gondolkodni valót...  ez természetesen az egész maradék hétvége hangulatát megalapozta. Pedig jaj de jó lett volna kicsit magunkban lenni, kicsit hangolódni.

Vasárnap becsomagoltuk a tankönyveket. Bekészítettük a maradék cuccot. Tornát, úszást, technika dobozt.
Aztán jött az este... Marci egyre kedvetlenebb... lefekvés előtt el is tört a mécses... -Mi a baj kérdem. -Nem akarok holnap iskolába menni... jön a válasz. 
Miért? Hát sokára kibökte, hoģy őneki nincs még barátja... Ó kicsi szívem.... nagyon fájt a lelkem. Beszélgettünk összebújva, kicsit megnyugodva feküdt le aludni.
Reggel már sírva ébredt.  Nagyon nehezen vígasztalódott meg.
Zozit ismét a suli udvaráig kísértük.
Ahogy beléptünk a terembe Marci máris pityeregni kezdett. De kicsit könnyebben, hamarabb abbahagyta a sírást. 
Délután megint csak csacsogott, tök jó kedve volt. 
Ma pedig tényleg csak két könnycseppet morzsolt el. Hát majdcsak jobb lesz végre...