Pár hete -nojólvanjópárheteisvanmár- azon törtem a fejem, hogy milyen érdekes is a természet. Elfelejtődnek a régi érzések. A fájdalmak oké, arra ki emlékszik szívesen, de sajnos a jók is... Magára a fizikai érzésre gondolok, nem a lelkire. Akkor még nem éreztem Marcink mocorgását és hiába kutakodtam a fejemben még legbelülről sem tudtam előszedni, milyen érzés volt, amikor Zozi fickándozott. Aztán persze, most már fel tudom idézni milyen lehetett :) Zozi sem kapkodta el a dolgot, Őt 19 hetesen kezdtem érezni, emlékszem jól bekajáltunk egy kínai étteremben valami szörnyen csípős dolgot ettem és ő egy jól irányzott erős rúgással jelezte, hogy nagyon tetszik vagy nagyon nem tetszik a dolog. Most Marci egészen más volt. Már két három héttel előtte figyelgettem magam, mert mindenki azt mondta, hogy a második babát hamarabb megérzik az anyukák. Na én nem... Szintén a 19. héten egy péntek délután. Zoli hamarabb ért haza és az ágyon eldőlve kávéztunk beszélgettünk. Nagyon finom, apró motoszkálást éreztem. ...és nem voltam tuti biztos benne, hogy ez az. Csak olyan talán érzem... Jó pár napig meg is maradt ez így, aztán egyik este fürdés-kádban szunyókálás közben jött egy olyan igazi itt vagyok jel :) Azóta persze már sokkal több és sokkal erősebb a mocorgás, és végre nem csak én érzem, hanem Apácska is.
Itthon pedig zajlanak az események, Zozival elértünk arra a kis állomásra, hogy mindent egyedül akar csinálni. Legyen ez evés, ivás, vetkőzés, fürdés, felmászás, lemászás, lépcsőzés ...stb... így aztán van rendesen maszat, kilötykölt itóka, szanaszét dobált zokni, cipőcske, púp a buksin, odacsukott ujjak, krokodilkönnyek ... szintén stb... Jó sokára értünk el idáig, de nem lepett meg a dolog, mert azt tapasztaltam, hogy Zozi mindent kicsit később csinál, de azt szinte tökéletesen. Megfigyeli és megcsinálja. Nem kapkod, aránylag kevés balesettel tanulja meg a dolgokat. Na jóóó kivételek vannak, mert az a fránya fiók és ajtó előfordul, hogy hamarabb csukódik be, mint ahogy az apró ujjak akarnák... Próbálom nem túlreagálni a dolgokat és csak akkor felkapni, ha nagy a baj. De ez olyan nehéz.... A kipancsolt étel pedig... hát istenem van ilyen, feltöröljük és kész. De határozottan állítom egész ügyesen mennek a dolgok. Sőt, ha már elfogy reggeli közben a türelem akkor elő a kis villát és csak úgy röpködnek befelé azok a kis falatok.
Ja és alakul a humorérzék is rendesen... csomószor palira vesz és kinevet... jajj mi lesz itt később... Imádom, mert a család felsorolásánál már én is részt veszek. Eddig csak a távollevőket mondta, most már azokat is akik jelen vannak. Szokta mondani, hogy anyaaaa én pedig válaszolok: tessék itt vagyok, erre ő: anyaaaa, én: igen Zozi? és így tovább... és kacagunk... :) Édes ahogy Zsuzsit Nanna-ként emlegeti. Gondolom ahogy azt hallja, hogy Zsuzsanna (akkor mondom így, ha valamiért rá kell szólni). Számomra hatalmas előrelépés, hogy pár hete Anyuval elmennek sétálni. Régebben nem volt gond otthagyni, de kb amióta Marcink a pocakba költözött olyan erősen csüng rajtam, hogy képtelenség nélküle elmenni akár a mosdóba is. Mondogatom is neki, hogy mi lesz, jön velem majd a szülőszobába is... Most talán ez lazulni látszik egy kicsit, Anyu jön, elviszi sétálni és felmennek szépen hozzá, 2-3 órát elvan úgy. hogy nem keres. Utána kezd emlegetni. ...és milyen érdekes gyorsan meg is jelenek :) Ami még újdonságként bukkant fel: ha valamire mondom, hogy nem szabad, szemembe néz és bólogatva közli, hogy Apa... mondom apa sem engedi... erre Ő: mama... Na nem tudom ki bírná sokáig komoly tekintettel... én nem... :) Ja és aminek eddig örültem, hogy sehova nem mászott fel... na ez megszűnt teljesen... nincs akadály, most már bárhova felmászik, nincs elérhetetlen magasság... én meg pánikszerűen csukom az ajtókat, ablakokat... rettegek tőle, hogy oda is felmászik. Vannak új szavak is, majd ezeket összeszedem legközelebbre.
...és új bejegyzés készül majd (mert úgy látom a türelem mára elfogyott...) a tegnapi Marcikukkról is. Hihetetlenül jó élmény volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése