A húsvét hétvégéjét elég szaladgálósra terveztük, de végül is volt benne egy kis pihenés is.
Zsuzsi már pénteken szüneten volt, beterveztem egy mega-takarítást a hét elejétől. Gondoltam majd segít a kis hölgy. Roppant lelkes is volt még előző este. De ez sajnos elmúlt, nem volt túl nagy segítség, mert délelőtt nem volt kedve semmit csinálni, ilyenkor jobb, ha ráhagyom és egyedül végzem el a dolgokat... Délután pedig itt volt az egyik barátnője és így aztán természetesen megint nem lett semmi a nagy segíteni akarásból. Persze nélküle is végeztem, csak maga az elv...
Szombat reggel aztán útnak indultunk. Zsuzsi anyukájával volt megbeszélve találkozónk. December óta nem látta a kislányt, így most köszönve a szokásosnál erélyesebb fellépésnek megtisztelt bennünket és eljött a megbeszélt helyszínre. Igaz senki sem volt formában így aránylag rövid volt az idő amit együtt töltöttünk.
A következő állomás Budán egy autókereskedés. Megnéztük, gondolkoztunk, ...kipróbáltuk, gondolkoztunk, ...átbeszéltük, gondolkoztunk, tanácsot kértünk, gondolkoztunk, ... aztán lefoglalóztuk... Tehát maradt az eredeti terv egy igazi csatahajóra cserélődött az én kicsi bordó csodám. Maradtunk márka hűek, ez is Peugeot, csak ez 307 SW. Szép ezüstszürke, nagyon klasszul, kívül-belül karbantartott. Szerdára beszéltük meg, hogy mehetünk érte, akkorra elintéződnek a papírmunkák is és akkor átírva megkapom. (csak, hogy az időrend ne vesszen el, erre a szálra később visszatérek)
Meghívásunk volt még egy Borszaküzlet húsvéti borkóstolójára a belvárosba. Előtte még egy gyors ebéd belefért, amit Zolikám teljes egészében átaludt. Innen is látszik, hogy ha Ő aludni akar, akkor nem zavarja semmiféle hangzavar :) A borkóstoló fantasztikus volt, bár én kívülről szemléltem csak a poharak tartalmát, de maga a látvány is pazar volt. A tulajdonosokat ismerjük, így egy jó beszélgetős kora délutánt töltöttünk velük. Zozi is nagyon bohóc hangulatban volt, próbálgatta a lépcsőket, illetve ő a bor helyett a nasikat kóstolta végig. A napi program még nem ért véget, így hamarabb indultunk haza, mint ahogy kedvünk lett volna.
Jelenésünk volt Apuéknál, mert ismét kevesebb volt az ünnepnap, mint a rokon... Ott is eltelt egy kis idő, a gyerekek bezsebelték a nyuszikat, tojásokat. ...és végre haza...
...hahaha, még nekiálltam a sonkát megfőzni, mert találtam egy receptet és azt feltétlenül ki kellett próbálni... Burgonyás kelt tésztában sült sonka a neve... jóóó volt... csak a gyomorkapacitás volt kevés... nem tudtunk enni belőle annyit, mint amennyit szerettünk volna. Na jó, lehet, hogy nem este 10 körül kellett volna nekikezdeni megenni. (voltak ám éjjel mindenféle szörnyek...) ...és végre vége volt a napnak...
Másnap -vasárnap- reggel a változatosság kedvéért ismét autóba be... Zoli családjához mentünk. Beszélgetős, húsvétolós nap volt. Végre a két kicsi, Zozi és Lillácska (az unokatesó) nem felváltva ettek és aludtak, hanem egy kicsit játszottak együtt is. Sőt volt pusziosztás is :) Ebéd után nemsokkal hazaindultunk, mert már kezdett kifáradni a banda.
De még Anyuéknál is megnéztük mit hozott a nyuszi :) Volt sok-sok finom süti is, amit jó lett volna végigkóstolni, de reménytelennek tünt... sajnos. Otthon csak ezek után jött a nyuszi. Kicsi játék, kicsi bohóckodás. Ripsz-ropsz este lett, aránylag korán ágyba bújtunk és kivételesen senkit sem kellett ringatni...
Hétfő: Éjjel esni kezdett az eső, így amikor hajnalban felébredtem úgy döntöttem, hogy kel fel a jó fene, kikapcsoltam az ébresztőt, visszabújtam Zoli mellé, odasúgtam neki, hogy esik és ne menjünk sehova. a beleegyező mormogás után aludtunk tovább. Illetve nem túl sokáig, mert Zozi elég hamar ébresztőt fújt... Mondta Zoli, hogy ma én kapom ágyba a kávét én pedig nem tiltakoztam... pedig lehet jobban jártam volna :) A kávéval együtt megérkezett Zolika kb. 1 méteres tűzoltóautója, -amit szép csendben feltöltöttek vízzel- hogy valóban 8 méter-e a hatótávolság rajtam próbálták ki. Na azonnal felébredtem. De kaptam tényleg kávét is :) Amikor Zsuzsi felébredt Őt is hasonlóan locsolták meg, így szerintem tuti nem hervadunk el :) A telefonokat lenémítottuk és megegyeztünk, ha már úgy tudja mindenki, hogy nem vagyunk itthon, ezt is játsszuk Ágyban maradtunk, filmet néztünk, pihentünk. Az eredeti terv az volt, hogy megnézzük a frissen átadott autópályát. De szerintem megvár minket.
Kedd: Zolinak munkanap, Zsuzsi itthon lógott. Na jó a tavaszi szünet nem számít annak, de semmi érdemlegeset nem csináltunk.
Szerdára volt megbeszélve az autó átvétele... délelőtt felhívtam őket, hogy készen vannak-e, mert potyára nem akartam menni. Hát sok szerencsénk nem volt, mert ápr.1-én megszüntették a mobil eredetiség-vizsgálatot, így ők is arra vártak, hogy az állomásukat hitelesítsék. Csütörtökön ismét telefon, még mindig ugyanaz a helyzet, de péntekre tuti kész lesznek a papírok. Hát egy kicsit elvesztettem a hitem bennük. Pénteken aztán végre mehettünk érte. Ez úgy nézett ki, mentem Zoliért a munkahelyére, átbumliztunk természetesen a legnagyobb csúcsforgalomban és dugókba Budára és Kicseréltük a két autót. Némi papírmunka még, tankolás és indulás haza. Na jó volt előtte titokban szétmorzsolt könnycseppes búcsú. Megsimogattuk, megköszöntük, hogy vigyázott ránk. Zolikám is integetett neki. Hazafelé Zoli vezette én pedig böngésztem a kis könyvét. Roppant kényelmes, tényleg hatalmas, de nagyon kézre esik benne minden, biztosan szeretni fogom, csak szokni kell még.
A mostani hétvége is elég sűrű volt, volt benne Apapecázós, takarítós, bevásárlós, vendégvárós, cseppet nem alvós. Ja és közben becsípődött a derekamban egy idegszál, úúúgy fáj... gyógyszer nélkül nagyon finom...
Ennyi...
Nem tudtam választani... :)