Hááát... (tudom, nincs hát...) Jobb címet nem tudok adni... tényleg jól eltűntem. Több, mint egy év telt el azóta, hogy írtam. Mi változott? Semmi... éljük a hétköznapokat, hol nehezebben, hol könnyebben sodródva az árral.
Zozi rágja a fülem, hogy írhatnám újra a blogot... Nem ígérek semmit....
Akkor vegyük csak sorjában, ki épp mit csinál.
Zozi: Nagyon a helyén van szerintem. Igazi nagy kamasz. Visszabeszélő, okoskodó, kicsit szemtelen :) de mindezekkel együtt nagyon szerethető, nagyon okos, nagyon önálló. A suliban is úgy érzem jó helyen van, szerintem szeret gimis lenni. Van két jó barátja, akikkel szinte mindent együtt csinálnak. Ők a három muskétás. Imádom őket, mert nagyon jó fejek. Egyre inkább kezdi megtalálni önmagát. Nagyon érdekli minden ami a médiával kapcsolatos. Benne van a gimi MédiaTeam csoportjában, ők tudósítanak mindenféle sulis programról. Zozi is általában videót készít, amit ügyesen meg is vág. Ezek a gimnázium Gimiblogján, FB oldalán, Youtube csatornáján ...stb jelennek meg. Az osztálynak is ő a videósa, minden eseményről ő készít összefoglalót. Közben persze tanul. ...illetve nem tanul... fogalmam sincs honnan tudja az anyagot, de tudja. Nem éltanuló, de a jobbak közt van. Nekem ez elég. Persze nyaggatom, hogy tanulni kellene, de vagy hallgat rám, vagy nem... vagy nem... :) Hatalmasat nőtt, magasabb már nálam, pedig a 168 cm-mel nem vagyok apró. Borzasztó gebe... nincs ideje enni... Mondjuk nem tökéletesen megoldott az ebéd sem... menza már nincs, 3 körül végeznek szinte minden nap, így mire hazaér és eszik, elég későn van ahhoz, hogy vacsorakor ne legyen éhes. Igyekszem úgy csomagolni a szendvicseket, hogy kicsit fedezze a napi betevőt, de rövidek a szünetek és épp átérnek a másik terembe így vagy elfogynak, vagy nem, de inkább nem. Nyáron a szülinapjára jogosítványt kért kismotorra. Őszre minden meg is lett, kresz, vezetés, robogó. Ügyesen vezet -amikor látom-. Remélem, akkor is ha nincs szem előtt. Bár most pihen a motor az időjárás miatt, de közeledik a tavasz és újra azzal roboghat a suliba. Nagyon klasszul mutat rajta, olyan kis vagány.
Marci: Neki nem könnyű ez az év. Próbál bekerülni a gimibe ő is. Így gyakorlatilag hajtás van. Nincs egyszerű dolga, mert Á néni (osztályfőnöke) tavaly megmondta, hogy akiről megtudja, hogy gimibe készül az ne számítson jó jegyre... bár ezt a szülőknek később cáfolta, hogy csak vicc volt... Mindenesetre elég sok hármast kiosztott..., így ennek megfelelően nem a legjobb félévi bizonyítványt vittük a felvételi elbeszélgetésre. Az írásbeli egész tűrhető lett, a szóbeli elbeszélgetésen nagyon ügyesen válaszolgatott Marci. Tegnap volt az angol szóbeli.3-kor kezdődött, kicsit hamarabb értünk oda, hogy ne kelljen kapkodni. Marci felment a vizsgázó terembe, én pedig épp csak letettem a kabátomat a várakozóban, már jött vissza, hogy kész van. Fülig érő szájjal, hogy nagyon megdicsérték. Úgyhogy még három hét várakozás, akkor kerül fel a gimi honlapjára az ideiglenes névsor. Nagyon jó lenne. Jó kis osztálynak való gyűlt össze az előkészítő foglalkozásokon. Na meg egyre kevesebb kedve van már a jelenlegi osztályába járni... sok kudarc és csalódás éri. Ő is kamaszodik nagyon, vissza-vissza szólogat, durcás, sértődős lett. De a szíve továbbra is aranyból van. A csokiján kívül bármit odaad :) Nagyon magas ő is. Most mérték a suliban, pont akkora, mint én vagyok. Én csak úgy mérem, hogyha szemben áll, már egy vonalban van a szemünk. Kicsit szétszórt, rendetlen néha, de ha összekaparja magát, nagyon a helyén van. Nem alakult ki még semmi igazi, hogy mivel is szeret foglalkozni. Most annyira fárasztó napokat él meg, hogy csak bambul a tv előtt. Zeneiskolába jár még ő is. Épp jövő héten lesz egy városi hangszerszóló verseny amire készül(get). Nagyon nem kell, mert jól megy neki. Illetve a héten lesz egy tanszaki hangverseny ahol együtt játszanak Zozival. Lehet utoljára. Már nincs Zozinak kedve járni. Kicsit olyan elveszett valami érzés, mert ha nem is olyan nagy színvonalú ez a zeneiskola, de jó volt őket ott tudni. Ad egy kis tartást ez is. na meg nem utolsó sorban amikor a városi adventi hangversenyen zenéltek olyan nagyon nagy érzés volt.
Mi nagyok pedig dolgozunk sokat... nagyon sokat. Bent a cégnél valahogy mindig kevesebben vagyunk, a munka pedig szaporodik. Apácska is elég elfoglalt, szerencsések vagyunk, hogy a fiúk gyakoratilag önjárók. A hétvégék is ugyanazok, továbbra is nálunk ebédel olyankor Papi, aki szerencsére a maga 84 évével egész jó egészségnek örvend. Nem veszi tudomásul a korát, így még mindig kimegy a fiához a műhelybe minden nap és autókat szerel. Most lesz márciusban két éve, hogy Anyu nincs velünk, ugyanúgy hiányzik. Beszélünk a fiúkkal róla sokat. Most épp olyan öblítőt kellett vennem, amit ő használt, hogy Mami illatúak legyenek a ruhák. Nem könnyű nélküle, vagyishát baromi nehéz... de telnek a napok. Néha néha kiruccanunk ide-oda, hátha most ha már jobb lesz az idő, többet tudunk kirándulgatni, vagy csak úgy tekerni egyet.
