Már egy ideje érlelődik, hogy hírt adjak magunkról. Erikától kedvet is kaptam, összegeztem az elmúlt évet. Nem sikerült túl vidámra, de nem is volt egy csodajó időszak. Hát lássuk csak...
Január:
- Szerintem semmi nem történt. Vagy teljesen kimosták az agyam. De még fénykép sem készült igazán. Na jó, persze megünnepeltük Marci névnapját hónap elején és az enyémet hónap végén.
Február:
- A sulis bizikkel meg voltam elégedve, szépen teljesítettek a fiúk. Bárcsak most is így lenne, de a moza sajnos nem ezt mutatja. Februárban voltunk megnézni a jeges Balatont. Gyönyörű volt. Az idő is, mert bár hideg volt, de sütött a nap és tiszta volt a levegő.
Március:
- …hát ugye ez az a hónap amikor minden életkedvem odalett… Anyut is elveszítettem. Igazán még Apu elvesztését sem hevertem ki (soha nem fogom) de azt, hogy Anyu sincs többé… mai napig felfoghatatlan. Még napi szinten fel akarom hívni, megkérdezni valamiről, vagy csak hallani ahogy beleszól a telefonba (Szia Ágikám) már senki nem mondja… Az életünk teljesen átalakult, Papi (a nevelőapám) azóta a „miénk” 83 évesen maradt egyedül úgy, hogy bár tökéletes testi és szellemi frissességnek örvend, de mindent Anyu intézett, így nagyon elveszett a világban. Hétvégente nálunk ebédel, mosok takarítok rá, intézem az ügyeit.
Április:
- A fiúk karanténban voltak még, tették a dolgukat, tanultak. Mi 10 éves házasok lettünk. Megjelent a betegség a munkahelyemen, letarolta a főnökömet, nagyon csúnyán… kórházban is volt, de szerencsére felépült. A hónap utolsó napjaiban nekem is lettek tüneteim, így gyorsan teszteltettem, az első teszt negatív, a második pozitív lett.
Május:
- Áthúzódott a betegség, Zolinak 4 nappal később jelentkeztek a tünetei, így mindketten egyszerre küzdöttünk. Nagyon… voltak napok amikor egész nap az erkélyen ültem, mert csak ott kaptam levegőt. Brutálisan köhögtem és fulladtam. De szerencsére túl lettünk rajta, mondjuk kellett hozzá 3 hét, meg még néhány mire a legkisebb erőfeszítésre nem kezdtem fulladni. A fiúk szerencsére tünet mentesek voltak.
Június:
- Elérkezett a várva várt vakáció. A fiúk nagyon szép eredménnyel zárták a tanévet. Igazán büszke voltam rájuk. Június végén ünnepeltük a szülinapomat. 50 éves lettem. Zoli meglepetéssel készült, egy hétvégén elutaztunk egy számomra ismeretlen helyre, előre nem tudhattam semmit 😊 Az érkezéskor derült ki minden, Hévízre mentünk. Mindent előre leszervezett, virágot a szobánkba, a vacsorához a meglepetés tortát. Igazán megható volt.
Július:
- Az idei nyaralás főhadiszállását visszatettük Balatonfüredre. Abba az apartmanba, ahová régen is jártunk. Nagyon szép napokat töltöttünk ott, bár rövid volt az egy hét, de tervbe volt még egy mininyaralás. Júliusban voltunk még Budapesten egy videós találkozón a fiúkkal, ami nagyon nagy sikert aratott. Számunkra is meglepő volt, hogy nagyon vigyáztak rájuk, így amíg ők a teremben vetélkedtek, szelfiztek, aláírásokat gyűjtöttek, mi ketten lesétáltunk a Kopaszi-gáthoz. Számomra is hihetetlen, hogy ott mertük őket hagyni… A hónap végén Zozi 13 éves lett. Olyan nagyfiú már. Kezdett mutálni, erőteljesen serdül, és még ennél jobban is kamaszodik… néha a szemtelensége nem ismer határokat, néha nagy arc, néha makacs és duzzogó, mindenen felkapja a vizet és olyankor úgy szól vissza, hogy viszketni kezd az ember tenyere, aztán a következő percben odabújik az ölembe és szánom-bánom arccal kér bocsánatot. Még kezelhető, de remélem sokkal rosszabb nem lesz.
Augusztus:
- A hónap elején Sárvárt vettük célba, ez volt a következő mininyaralás. Nagyon jó volt. Szuper volt a szállás, a strand, az idő, meg minden. Sokat sétáltunk, Arborétumot néztünk, Szombathelyre is bekukkantottunk (Papi kedvéért, mert ott volt katona) Szóval valami csoda az a környék. Amikor hazaértünk én dolgozni mentem, a fiúk pedig horgászni. De nem akárhogy, ott maradtak éjszakára is. Ilyen még nem volt, de nagyon élvezték. Szokás szerint Marcit köszöntöttük 20-án. 11 éves nagyfiú Ő is. Bár vonásaiban kisfiús bája még megvan, de egyre inkább előbújik a kispasi. Nagyon jó testvérek lettek. Szinte mindent együtt csinálnak. Bár Marci nagyon sértődős, de remélem levetkőzi. Bújós baba tud lenni, nagyon igényli, hogy csak vele foglalkozzunk külön is. Még mindig az autók szerelmese, hihetetlen számomra amilyen információkat jegyez meg róluk. Szeret olvasni, de sajnos egyre többször van a telefon a kezében. Szülinapi meglepiként elmentünk gokartozni. Még sohasem voltunk. Nagyon ügyesen vezettek, Zozi óvatosabban, de Marcinál látszott, hogy szeretne sokkal gyorsabban menni. De nagyon fegyelmezetten vezették a tanulóköröket.
Szeptember:
- Újra iskola. Hát vegyesek az érzelmek. Nem várta szerintem senki. Marcinak nagy váltás az ötödik. Kéttannyelvű csoportba választották, aminek örülök is meg nem is. Igen, mert tényleg nagyon jól megy neki az angol. Nem, mert a meglevő tárgyak mellett a történelmet is angolul tanulják és bejött hozzá a célnyelvi civilizáció és a lektori óra. A történelmet egyik régi angol tanár tanítja, pár hónapos pici baba mellöl jött vissza. Abszolút szétesett állapotban volt az első szülőin (szó szerint kereste a szavakat) A másik félelmem pedig, mivel Marcit is szeretnénk kisgimisnek hetediktől, nem tudom lesz-e akkora ez a két év angol nyelven megszerzett tudás, hogy utána megállja a helyét a gimiben. (elég kacifántos… érthető?) Osztályfőnöknek maradt Á néni, aminek szintén nem örült senki… amennyire szuper volt harmadikban, negyedik év végére teljesen elhanyagolva éreztük magunkat mi szülők. Nulla kommunikáció volt felénk. Szerinte amit elmond a gyerekeknek az az ő feladatuk, hogy tovább adják. Hát ez nem működik. Jó példa, hogy az első héten még nem volt végleges az órarend, egyik infó óra előbbre lett hozva egy nappal. Csütörtökről szerdára. Ezt állítólag kedden az egyik szünetben megüzente az egyik kislánnyal. No most a kislány bement a terembe és az ő kis halk hangján ugyan elmondta, de senki nem figyelt rá. Természetesen Marci sem, így nem volt sem füzet, sem könyv nála. Az infó tanárt ismerjük milyen szigorú, neki vesszőparipája a felszerelés, így amikor másnap délelőtt ez kiderült, szerencsére még az óra előtt rohantam az infó cuccal a suli elé, és az egyik épp érkező tanárral beküldtem a csomagot (mert ugye mi szülők nem léphetünk az iskola területére) Megjegyzem nem én voltam egyedül… Á néni magyart tanít egyébként, csalóóóódááás… Kb főiskolai szinten kell tudni nyelvtanból a magánhangzó és mássalhangzó törvényeket, irodalomból pedig konkrétan vers-, meseelemzéseket kell csinálni. Hát… no… biztosan jó ez valamilyen szinten, de nem túl korrekt pénteken bejelenteni, hogy hétfőn dolgozat. Szó szerint az egész hétvége tanulással megy el. …és nem azért, mert nem tanul hét közben Marci… Sajnálom, tiszta szívemből, mert a hétvége sem a pihenésről szól. Emellett kaptunk egy nagyon jó matek tanárt, szigorú, de jól tanít. A természettudomány tanár egyben a rajz, technika is, hát… nem tudom, követel sokat, de eddig korrekt. Visszasírjuk a régi időket amikor még a régi Igazgató volt, nagyon szerettük, és szerettek a gyerekek suliba járni. Most kicsit mostohák… nincs tanár, nincs kapacitás a gyerekekre. 1… azaz EGY tanulószoba van az egész felsős évfolyamra. Mi konkrétan számon lettünk kérve, hogy Marci miért kért tanulószobát, amikor otthon van délután a nagytestvére… hát… biztos majd hagyom rohangálni, délutáni testnevelésre vissza a suliba, meg heti két alkalommal a zeneiskolába a város másik végéről gyalog… Szóval a tanulmányi eredmény sajnos nem lesz olyan, mint eddig… Nem tudok belőle többet kihozni… teljesen tanácstalan vagyok. Zozi a megszokott közegbe ment vissza, sajnos nem a megszokott lendülettel és teljesíteni akarással. Bejátszik biztosan a kamaszkor is. Nem tudok otthon lenni vele, hogy azt nézzem tanul-e vagy játszik a gépen… (játszik a gépen) Biztosan nem, segített az sem, hogy már háromszor voltak karanténban, és a téli szünetet is hamarabb kezdték 5 nappal. Hát nem tudom, beszélünk róla sokszor, remélem valamit használ is… ha más nem amikor megkapja a félévit hátha észbe kap. Ha nem akkor szigorítani kell. Ez persze senkinek nem lesz jó, de ha ez lesz célravezető akkor így kell… ugye milyen könnyű volt amíg kicsik voltak? A másik szeptemberi nagy dilemma, oltassunk vagy ne? Mi nem vettünk fel oltást, folyamatosan figyeljük az ellenanyag szintet, jelenleg az enyém még a felső érték kilencszerese. Így még nem kérem, köszönöm. Nem vagyok ellene, és ha úgy alakul természetesen kérni fogjuk. Zozinál is csináltattunk ellenanyag tesztet, ő is átesett a betegségen, fogalmunk sincs mikor. Így arra a döntésre jutottunk, hogy még nem kapja meg. Bizonyos mértékig szabad kezet kapott, megkérdeztük a véleményét, ő határozottan elzárkózik. Az osztály több, mint fele oltatlan. Januártól elfogadják a védettségi kártyát a suliban is, így már nem lesz karanténban ő sem, csak ha megbetegszik. (ne tegye) huhh de hosszú volt a szeptember…
Október:
- Tavaly lett volna esedékes Marcinak az első áldozás, de akkor semmi ilyet nem tartottak, így ezt pótolták be ősszel. Minden vasárnap templomba járással telt a fiúknak (szerencsére elintézték ketten) csak arra kellett figyelni, hogy ne felejtsünk el vasárnaponként is korán kelni. Kicsit zártkörű volt a templomi ünnepség, mert nem hívhattunk vendégeket, így csak magunk voltunk. Foglaltunk helyet az egyik étteremben és családilag megebédeltünk utána. Őszi szünetben egyik nap elmentünk Visegrádra, mert olyan rossz volt, hogy ki sem mozdultunk már sehova mostanában. Kellett egy kis őszi erdőnézés, kirándulás. Nagyon jó volt, várat néztünk, sétáltunk a Duna partján, ebédeltünk egy jót és boboztak a fiúk. Nagyon jó kis nap volt.
November:
- A szokásos tökfaragás, temetőjárás. Kicsit megfűszerezve azzal, hogy Zoli családja is szerette volna tiszteletét tenni Anyunál és Apunál. Így mi is voltunk náluk és ők is nálunk. Novemberi izgalmas napok…. A hónap végén Papi beteg lett… azt gondoltuk először, hogy csak megfázott, de kiderült, hogy nagyobb a baj. A fia és annak felesége is covidosak lettek, miután találkoztak borítékolható volt, hogy ő is az. Hivatalos teszt nem készült, csak olyan gyógyszertári (mert papi nem volt hajlandó és nem engedte az orvost értesíteni) de nem mehettünk hozzá, mert megtiltotta, hogy bemenjen hozzá bárki is a családból. Így naponta többször hívtam telefonon. Szerencsére jól átvészelte, nem volt láza, csak némileg köhögött, íz-szagérzékelése nem volt… De nagyon rossz volt így… Úgy vittem ételt, egyebeket, hogy maszk meg gumikesztyű, de nem jött ki addig a szobából (nem mintha számított volna, de ő így volt nyugodt) Most ugye a kérdés, hogy így mikor vegye fel a harmadik oltást…?
December:
- Nálunk a december egy rohanás… első perctől az utolsóig. A fiúkat az éltette, hogy nemsokára téli szünet, egy kicsit engem is, mert csak lazább az élet így. Minden évben a zeneiskola szereplésével megrendezik az Adventi hangversenyt, idén is így volt ez, mindkét fiú kapott szerepet, Zozi zenekarit, Marci kórusban. Nagyon készültek, gyakoroltak szívvel-lélekkel. Aztán lefújták az egészet, először csak az volt, hogy videóközvetítéses lesz, aztán csak a zenekar szereplését közvetítik, aztán azt is lefújták. Úgy sajnálom, olyan szép lett volna, hogy végre mindketten a színpadon vannak… Na meg persze volt nagy mikulásvárás, aztán a karácsony várás. komoly listát írtak, hogy mit szeretnének a fa alatt találni. Voltak dolgok amit már a Jézuska sem bír el, de örömmel bontogatták az ajándékokat. A karácsony sem a szokásos volt… Marci fogalmazta meg a legjobban… hiába, a gyermeki őszinteség… Két éve, még mentünk Mamihoz, Papához, ott találkoztunk mindenkivel a családból, együtt volt az összes unokatestvér, jókat játszottunk. Tavaly már csak a Maminál voltunk, de csak külön, nem volt senki a családból… Idén már senkivel nem tudunk találkozni. „jót” bőgtünk rajta… Igen, sajnos így van. Az én családom teljesen széthullott. Mama (Apu felesége) már nem tart semmi ünnepet, megyünk meglátogatjuk, ennyi, nincs senki ott általában. Keresztlányomról, unokatesókról csak annyit tudunk amennyit közölnek a FB-on. Testvéreimmel szinte nulla a kapcsolat, Öcsémmel még csak-csak összefutunk, beszélünk főleg Papi miatt is, de Bátyám teljesen remete lett… Zoli családja ugye messze van, ritkák a találkozások, eddig se voltak túl sűrűk, most sincs másképp. Év végére azért volt egy nagyon jó dolog is. Zoli munkáját végre elismerték, kapott egy kitüntetést. Bár a nagy party elmaradt és csak szűk ünnepség keretében adták át a díjakat, de így is nagyon büszke vagyok rá.
Úgy az egész évre ha visszagondolok, nehéz volt. Fájdalmas és gyászos. Persze voltak szép és gondtalan napok, csak azok most még eltörpülnek. Hogy mit hoz a következő? Lehet jobb is, ha nem tudjuk… csak reménykedem benne, hogy jobbat… csak már ne vegyen el senkit és semmit… Dolgozunk azon, hogy jobb legyen.
Köszönöm azoknak akik még a ritkábbnál is ritkább jelentkezések ellenére is idekattintanak.
Boldog új esztendőt kívánok Nektek és kedves családotoknak.
