2011. május 27., péntek

Amit mindenképpen látnotok kell :)


Mind májusban készült, tehát frissek. Egytől egyig imádom :) kattra nőnek a kicsi képek.
Imádom, ahogy együtt játszanak. Szerencsére egyre gyakrabban keresik egymás társaságát. Bizony-bizony összenőnek.
Minden vágyam volt, hogy szeressenek együtt fürödni, de Zozi nem akarta sohasem. Aztán egyik este amikor Marcit mosdattam, ő szerette volna végre, hogy bemászhasson Marci mellé. Azóta minden nap nagy lubickolással fejeződik be. Valahogy így...
Nem meglepő gondolom, hogy horgászni is voltunk, ahol Apácska jóóó nagy pontyot fogott :) Kivételesen nem hagytam itthon a fényképezőt sem. Ráadásul sikerült mindhárom kölyökről magamhoz képest szuper képeket készíteni. Külön bónusz, hogy most Zsuzsi is hagyta magát fotózni :)
Múlt hétvégén pedig Marcit nagyfiúnak nyilvánítottam, a szobájukban levő kiságy fekvőfelületét letettem az alsó szintre. Ez a kép született :) (nem magától állt fel, de bármiben megkapaszkodik áll percekig, le sem akar ülni)
Persze Zozi azonnal csatlakozott... :) azóta a kiságyban játszanak állandóan.
Végül, ismét nagy kedvenc lett a cseresznye. Mamáék hoztak egy jó nagy tálnyit :) nekiestünk és amíg láttuk ettük... :)

2011. május 17., kedd

Egyformák...???


Ha meglátja valaki a két fiút, az első szava, hogy milyen egyformák. Nekem olykor nagyon hasonlítanak, de néha egyáltalán...
Lássuk csak... jaa, balról Zozi, jobbról Marci :)

2011. május 12., csütörtök

Szeretném...


Imádom a BEZZEGANYÁT, nagyon jó cikkek jelennek meg, olyan nekem valók...
2-3 hónapja olvastam először a sorozatuk felhívását, hogy akinek kedve van ossza meg velük azt az élményt amikor kiderült, hogy babát várnak. Kedvem volt, megírtam, megjelent. Csak mostanra érett meg bennem a gondolat, hogy itt is megjelenjen. Szeretném, ha megmaradna ez is így leírva. Íme:



Az első két csík...

Akartuk, vártuk, de az első próbálkozós hónapban nem voltunk sikeresek. A másodikban annál inkább :) Már egy hete késett... nem volt semmi tünetem, semmi hányinger, semmi aluszékonyság, nem is hittem, hogy terhes lehetek. Nem mertem tesztelni. Z. megunta és csütörtök este kezembe nyomott egy tesztet, hogy akkor holnap... Hajnali ébredés, még Z. alszik. Csak én vagyok egyedül. Gondoltam jobb is, mert ha negatív akkor kicsit kibőgöm magamból a sikertelenséget. Megcsináltam, de annyira reszkettem, hogy alig sikerült eltalálni. Oda sem mertem pillantani. Aztán mégis.... basszus ez pozitív. POZITÍV!!!! Olyan erős csíkkal, hogy el sem téveszthető... ANYA LESZEK. Basszus, nem lehet igaz, sikerült. Berohantam, odabújtam Z-hez mocorogni kezdett, köszöntöttem: Szép jó reggelt APUKA :) Egymást ölelve sírtunk örömünkben.

A második két csík:

Mire kisZ egy éves lett, megérlelődött bennünk, hogy milyen jó lenne még egy ilyen tökmag. Eddig sem vettük halál-komolyan a védekezést, de megbeszéltük, hogy ezután élesben megy a dolog. Karácsony közeledett, ajándékvásárlás, rohanás, hóesés, hihetetlen fáradt voltam, az egyik nap már-már hisztiközeli állapotban emeltem ki kisZ-t az autó gyereküléséből az egyik üzlet előtt, térdig merülve a latyakban. Akkor hasított a gondolataimba, hogy már meg kellett volna jönnie. Lehet, hogy...? Gyerek vissza a kocsiba, rohanás haza, naptár elő... igen... 3 napja késik... áááá ez semmi még akármi is lehet... De nem bírtam magammal, másnap mégis vettem egy tesztet. Sőt annyira nem bírtam magammal, hogy amíg kisZ déli sziesztázott meg is csináltam. Célzás, nagy levegő...szintén jött a reszketés, de most néztem... két csík...KÉT CSÍK!!! Hogy mondjam meg Z-nek? Négy nap múlva karácsony. Díszdobozba csomagoltam. Bár megállapodtunk, hogy nem veszünk egymásnak semmit, úgy gondoltam ennek örülni fog. Nem bírtam ki estig, Mire nem jó, hogy kisZ déli álmot alszik, odaálltam Z elé nyújtottam felé a csomagot, boldog karácsonyt kívánva. Nézett rám nagyon mérgesen és közölte, nem veszi el, mert nem tehetem meg vele, hogy megbeszélésünk ellenére mégis ajándékot veszek. Egy pillanatra bepánikoltam... most mi lesz?  De gyorsan kivágtam magam... nagyon megbántasz, ha nem fogadod el, de garantálom, hogy egész életedben bánni fogod... mondtam könnyes szemmel. Nagy kelletlenül bontogatni kezdte... két perc múlva ismét egymást ölelve sírtunk...

A legszebb az egészben, hogy mindketten az előző kapcsolatunkban sikertelenül próbálkoztunk... Z 4 évig én pedig majd 10 éven keresztül...  Jó, hogy végül egymásra találtunk.

2011. május 5., csütörtök

Óvoda...


"A kapu hív. A kapu vár. A kapu mögött az otthon világa, s azoké akiket szeretek. A kapu az is amikor becsukódik amikor elindulok. Ő köszön el a keretében az aki kikísért.          A kapun átlépek a világba." (Mácz Istán)


Részlet a levélből amit kb. egy órája vettem át...:
Rédei Zoltán nevű gyermeke a 2011/2012 nevelési év 2011. szeptember 01. napjától a Hétszínvirág Óvoda Kossuth Lajos úti intézményébe felvételt nyert.
Hát nyeldesem a könnyeim rendesen... Már nem az én pici babám többé...