Csak úgy...

...puszilgatni való porcikák... :)




...és a kedvenc alvósok...

Hahó itt vagyok :)

Tudom, tudom, tudom... eltelt egy hónap majdnem. Most írhatnék mindenféle mentséget, hogy miért nem írtam, ami részben igaz is lenne...  időm az biztos, hogy nagyon kevés van amit a gép előtt ülve tölthetek büntetlenül (erről majd részletesen) de prózai egyszerűséggel nem volt kedvem írni. Neem, nincs semmi bajom, nem vagyok sem depis, mégcsak rosszkedvű sem, csak éppen hiába ültem le azzal a céllal, hogy most aztán... nem jöttek a szavak. Gondolatok persze voltak, csak teljes blokkolás, nem akaródzott kikerekedni belőle semmi értelmes. Illetve egyszer kb 10 mondat után Zozi kikapcsolta a gépet. Naná, hogy nem volt elmentve semmi :) És akkor el is érkeztem a részletezéshez: Zolikám annyira féltékeny a számítógépre, hogy akárhányszor elmegy mellette, rácsap vagy ha be van kapcsolva pillanatok alatt kikapcsolja. Az igaz ugyan, hogy általában reggeltől estig be van kapcsolva, de igyekszem szinte csak azt az időt előtte tölteni, amíg az apróságom alszik. Ha ébren van akkor maximálisan az övé vagyok ám :) Apropó alvás: mostanában katasztófális, borzasztó, nem találok rá szavakat, hogy mennyit kínlódunk. Hátha ezt is elkiabálom és ma éjszakától úgy alszik, mint a tej. A fordítottja legalábbis bejött. Amint dícsértem mindenkinek, hogy milyen ügyesen alszik, na vagy két éjszakát még igaz volt, aztán minden borult. Sejtem, hogy a pokoli éjszakáknak a fogtündér az oka, mert egyszerre kibújt bal oldalon az alsó és felső rágó.  Tehát a jelenlegi fogak száma 8 egész és 2 áttörve. Szóval küzdés volt rendesen. Általában minden órában kétszer (!) volt riadó. Nem volt órákig sirdogálás, csak olyan álmában nyafogás, néha kis sírás ami persze rögtön elmúlt egy kis ringatásra :) Volt olyan, hogy sírt, kivettem az ágyából erre olyan kérdőn nézett rám, hogy most mi a fenét akarok én, minek vettem ki. Ha magam mellett altattam éjszaka az sem volt jó, mert nem tudott úgy forogni, fészkelődni ahogy a saját ágyában. Így maradt a séta. Majdnem minden hajnalban átvittem viszont magunk közé amikor Apácska dolgozni ment. Illetve ez így nem igaz, mert kicsit korábban, hogy visszaaludjon amikorra ébreszt a telefon. Számomra nagyon fontos, hogy megcsináljam a kávét, összekészítsem Apa ebédjét, elindítsam, integessünk egymásnak. Ezek olyan kis rituálék, amikről nem tudok lemondani. Lehet kényelmesebb lenne, ha ágyban maradnék, lehet, hogy vissza is tudnék szundítani kicsit, de a lelkemnek így jó.

Hát járás ügyben nem sok fejlődés volt az egy hónap alatt. Már kezdem azt hinni, hogy Zozi egész életében négykézláb mászva fog közlekedni... A bizonyos első lépést ugyanis másnapra teljesen elfelejtette. Biztos ezt is elkiabáltam... Szerintem tudna menni, ha akarna, de kis lusta. Tökéletesen megáll, leguggol, ha valamit fel akar venni, sétál, ha fogom a kezét, tolja a bébitaxit. Egyszer ment úgy 3-4 lépésnyit aztán azóta sem. ...és pakol...pakol...pakol... ezerrel... Mindent és mindenhol. Nem győzöm utána összeszedegetni. Volt olyan ámokfutása az egyik nap, hogy nem tudtam olyan gyorsan visszatenni a dolgokat a helyükre, mint ahogy Ő kirámolta :)  Remélem megunja hamarosan. Az az igazság, hogy nem akarok mindenhová gyerekzárat tenni, mert egyrészt kb. egy hét múlva azt is kinyitná, másrészt pedig valahogy csak meg kell tanulnia, hogy mi az amit szabad és mi az amit nem. Vannak a konyhában olyan szekrények, ahonnan kiveheti a műanyag edényeket, de a többihez nem nyúlhat. Általában megelégszik vele, persze ha nem látom, akkor kiszedegeti a többit is :) Megvannak a rendszeresen kipakolandó szekrényei : a konyhában az összetekert szemeteszsákokat szokta szétgurítani, a szobájában a saját ruháit dobálja szét úgy naponta 5-ször, a fürdőben a mosdó alatti fiókból a fülpisziket a kádba szórja, a fésűket pedig csak úgy szanaszét. A mi szobánkban a dvd-k naponta átrendeződnek, a fehérneműs fiókom (csak az enyém) szétdobálódik, illetve minden olyan készülék amin nyomógomb van ki-bekapcsolódik. Zsuzsi szobája napközben csukva van, így legalább ott nem rámol. Ja és ha véletlenül beszabadul a mosdóba, akkor a wcpapir gurigán természetesen egy centi papir sem marad. Tehát nem eseménytelenek a napok nálunk. De mindezt nem panaszként írtam, mert közben jókat mulatok az egészen. Nem is lehetne haragudni, hiszen olyan diadalittasan tud nézni, hogy szinte mondja, nézd milyen ügyes voltam :)

Zsuzsi se maradjon ki a sorból. Bár most vele nem tudok annyira dicsekedni. Talán kezd kicsit kamaszodni, talán kezd kicsit önállósodni, már nem olyan fontos a felnőttek véleménye. Próbálom a helyes irányba terelgetni, próbálom a lázadásait, hülyeségeit nem gyanakvással fogadni, de be kell vallani, elég nehezen boldogulunk. A tanulás valami borzasztó veszekedések árán megy. Hasonlót olvastam Vicgernél. Reggel 6-kor ébresztem ahhoz, hogy (megreggelizve, mosakodva, rendberakva) 7-kor el tudjon indulni, illetve úgy kell kilökdösni szinte az ajtón, hogy menj már elkésel. Régebben erre elég volt fél óra. Ettől a tanévtől már nem is eszik bent a menzán, mert bár roppant kényelmes volt, hogy csak estére kell főzni, de kis gyagyák egymást uszítják, hogy de kövér vagy, de nagy a segged... Zsuzsi persze nem ette meg bent az ebédet. (pedig annyira kis formás, nincs rajta egy csepp felesleg sem, sőt...) Így szépen hazajár és itthon ebédel. (jól megszívtam mert így kétszer is főzhetek)  Ebéd után jöhet(ne) a tanulás. Na kb. fél 3-kor nekikezd és sokszor estig nem csinálna semmit, ha hagynám. Csak ülne a könyv fölött és álmodozna... Így persze ha kész van legalább az írásbelivel, a többit együtt nyúzzuk.

Apa továbbra is csak este fél 7-kor ér haza, szinte csak vacsizunk fürdünk és fekszünk. Most két héten keresztül szinte állandóan szakmai vizsgákra készült, illetve kiküldetésben volt, nem sokat láttam. Amikor az egyetemre jár vannak napok, hogy este 8-ig vannak és olyankor fél 9 is van, hogy hazaér... :( Na nem mondom, hogy könnyen viselem az egész napos egyedüllétet. De tudtuk, hogy nem lesz könnyű, és ez csak tényleg néhány nap. Most talán a hétvégék is nyugisak lesznek, igyekszünk tartalmasan egymással tölteni. Amit nagyon sajnálok, hogy nem jutottunk el a Fátyol-vízeséshez -vagy valami hasonló szép helyre- kirándulni. De hátha kegyes lesz hozzánk az időjárás és ad még egy melegebb hétvégét, ha pedig nem akkor majd tavasszal... talán...

Képek is készültek, de még lusta voltam a gépre menteni őket, így a képes beszámoló elnapolva.

Még egy örömhír :) A héten megszületett az egyik kolléganőm kisfia. Őt vették fel helyettem amikor Zozival itthon maradtam :) (a mi munkahelyünk igazi gyerekpotyogtatós hely, két év alatt 3 baba született és itt hárman vagyunk dolgozók) Tehát Koppányt Istenke éltesse sokáig. Kicsit ugyan hamarabb érkezett, de majd megnő idekinn :)

hihi másfél napig írtam :) de legalább a végére értem ma :)