...beszóltam egy kutyásnak...
Bár már régen leszoktam róla, vagyis hát mégsem, mert ma egyszerűen nem bírtam magammal :) Ezúttal egy "hölgy" volt a célpont. A lakótelepen szinte senki nem szereti, mert szörnyen ellenséges, mindenkivel ordibál, gyerekkel felnőttel egyaránt, ha valami nem tetszik neki. Pedig pedagógus volt, öcsém elsős osztályfőnöke...
Szóval lehet ha épp nem érzem magam annyira pocsékul (valami nyári vírust bekaptam szerintem), ha nem olyan pocsék a hangulatom, mint amilyen, és mindezek ellenére nem kezdek ablakot takarítani a konyhában... lehet most -mint mostanában annyiszor- nem tettem volna szóvá. De épp az ablakunk alatt állt meg a kutyájával, kétszer felnézett és mégis hagyta, hogy a kutyája ott végezze el a dolgát. Na eddig csendben voltam... de amikor elindult anélkül, hogy összeszedte volna a végterméket bizony utána szóltam, hogy asszonyom itt felejtett valamit... Persze rögtön nyitotta volna a száját, de megelőztem és csak mondtam, mondtam a magamét, nem durván, sőt nem sértően. ...éés győztem :) összeszedte :)
Persze tudom, hogy ez egyszeri eset, tudom, hogy holnap már minden ugyanúgy fog történni, de akkor is ez most kellett a lelkemnek :D
...és lehet, hogy piszokságnak tűnik, de jobb is a kedvem :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése